A Táncház Egyesület és az OTP Bank 2012-ben azzal a céllal hozta létre a Táncház Díjat, hogy ezzel is elismerje azoknak a táncosoknak, zenészeknek, énekeseknek, zene- és táncpedagósusoknak a munkáját, akik jelenleg is azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé.

2020 a Táncház Díj szempontjából a zenészek éve, a Táncház Érmék pedig a táncosok között kerülnek kiosztásra.

A felterjesztett jelöltek közül a kuratórium döntése alapján 2020-ban az OTP Bank Táncház Díjat Hollókői Lajos népzenész, kulturális menedzser, a Táncháztalálkozó korábbi igazgatója kapja.

hollokoi lajos


A táncházmozgalom érdekében kifejtett munkájuk elismeréseként Táncház Érmet kapnak az alábbi személyiségek:

Deffend Irén – néptáncpedagógus, koreográfus, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes együttes- és művészeti vezetője,

Herczegh Katalin – néptáncpadagógus, koreográfus, Nagykunság néptánckultúrájának kutatója, a Nagykun Táncegyüttes vezetője,

Gálber Attila – koreográfus, a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház alapítója, és az alapítás óta az együttes művészeti vezetője,

Muszka Ilona és György – néptáncpedagógusok, szülőfalujuk, a kalotaszegi Méra tánchagyományainak hiteles tolmácsolói,

Vukovits Dusán és Vukovitsné Nakity Anita – néptáncpedagógusok, a Tabán Szerb Táncegyüttes művészeti vezetői.


A Táncház Díjat és a Táncház Érméket 2020. március 22-én, a Táncháztalálkozó gálaműsorán adják át ünnepélyes keretek között.

Bővebb információ a 2020-as Táncház Díjról és a Táncház Érmékről:

A Táncház Díj története: