XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
A Hagyományok Háza felhívása táncegyüttesek számára
2021-ben számos jubileumot ünnepel a Hagyományok Háza, és a Táncház Napja sem kivétel, hiszen idén már 10. alkalommal rendezzük meg ezt a téren és időn átívelő, kivételes napot! Számunkra ez a rendezvény minden évben ünnep, a táncház ünnepe, ami a néptáncról, népzenéről szól, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, határok nélkül.

tanchaz napja 2021

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a törekvésünk, hogy bármi történik is a világban, napjaink körülményei bármennyire is gátat szabnak a társas érintkezéseknek, a Táncház Napján mi mindent megteszünk azért, hogy a népzene és néptánc összetartó erejét elvigyük közönségünk otthonaiba, a ti otthonaitokba.
Idén egy fergeteges széki táncházat tervezünk 2021. május 8-ra, de természetesen csakis virtuálisan! Szeretnénk megmutatni ország-világnak, hogy a népzenének, a néptáncnak milyen hihetetlen ereje van, ezért arra hívunk benneteket, hogy a mellékelt széki muzsikára, amelyen Nyitrai Tamás és zenekara csak nektek, ebből az alkalomból húzza a talpalávalót, Kubinyi Júlia pedig csakis nektek énekel, táncoljatok nekünk 5 percig széki lassút és csárdást, készítsetek róla videófelvételt, és küldjétek el nekünk, mi pedig reményeink szerint több száz táncos felvételből elkészíthetjük a Világraszóló széki táncház filmet!

Természetesen most is a ti egészségetek, biztonságotok a legfontosabb, ha csak 1-2 pár tud képviselni egy egész együttest, mi annak is nagyon örülünk, vigyázzatok egymásra, magatokra!

Ha szeretnétek részt venni, kérjük, a videó készítésénél vegyétek figyelembe az alábbi szempontokat:

Full HD felbontás (1920x1080)
Fekvő tájolás
Teljes alakos felvétel, amelyben minden táncos végig teljesen látható, de nem is túl távoli
Kérjük, a felvételeket állványról készítsétek, hogy minél stabilabb képet kapjunk

Az elkészült felvételek mellett, kérjük, egy szöveges dokumentumban írjátok meg nekünk a táncegyüttesetek nevét, székhelyét, a felvételen szereplő táncosok nevét, és egy email címet, ahol szükség esetén elérhetünk benneteket.
2021. április 12-ig az alábbi linken várjuk a felvételeket (névnek lehetőség szerint a táncegyüttes nevét kérjük megadni):