nepzene_vujicsics_1

Művészetek Palotája
2014. január 18.


Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 19:30 - 22:00

Immár hét éve annak, hogy a Liszt Akadémián megkezdte működését a népzenei tanszék. Ennek köszöntésére indította el a Művészetek Palotája A népzene ünnepe című sorozatot, amely a tradicionális és a feldolgozott népzene legnépszerűbb előadóinak és legfrissebb törekvéseinek bemutatásával évről évre a műfaj legrangosabb eseményévé vált.

Most sem lesz ez másként, ám hogy az eddigieknél még teljesebb élményt nyújtsunk, az Előcsarnokban és az Üvegteremben már délután négy órától ingyenes családi programokkal várjuk a közönséget. Kása Béla fotóművész kiállításának megnyitója után a népművészet mesterei szőnyegszövésre és hajfonatok készítésére tanítják az érdeklődőket; akik pedig inkább játszanának, a hatalmas méretű ördöglakatok rejtélyeibe bonyolódhatnak. Mindeközben Kádár Ferkó Fotószínházában - egy speciális ponyvára kinagyított életkép előtt - korhű viseletben és a népi kultúra kellékeivel különleges fotókon örökítjük meg látogatóinkat, ráadásul az esti gálakoncert előtt és után táncházat tart a Meselia és az Ádám István Emlékzenekar.

Persze este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is garantáltan a tetőfokra hág majd a hangulat. Míg a Poros együttes és a FolkEmbassy népzenénk autentikus megszólaltatásában jeleskedik, a Kerekes Band ellenállhatatlan ethno funkba oltja a gyimesi és a moldvai dallamokat. A fúvós hangszereken játszó Szokolay "Dongó" Balázs és az orgonista Fassang László duója nemcsak felülemelkedik a népzene és a klasszikus zene közötti határon, hanem új zenei világot is teremt önfeledt improvizációival. A Karaván Família és Balogh Kálmán triójának Gipsy reunion című projektje vokális és instrumentális cigányzenei hagyományunkat szenvedélyes flamencóval, szívszaggató orosz cigánydalokkal, tüzes balkáni forrásokkal és manouche jazzel dúsítja; a Dina együttes pedig a varázslatos szefárd zsidó dalokat szövi át magyar motívumokkal. És végül ünnep az ünnepben: a negyven éve alakult Vujicsics Együttes azt mutatja meg, mi fán terem a magyarországi délszláv zenei hagyomány.

 

Rendező: Művészetek Palotája

Bővebb program és jegyinformáció a MÜPA honlapján: