XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
tavasz_1

A Muharay Szövetség programja
Budapest, 2013. március 16.
ELMARAD!

ELMARAD A TAVASZKÖSZÖNTŐ 2013!
Sajnálattal tudatjuk, hogy a rendkívüli időjárásra és útviszonyokra való tekintettel
a március 16-ra hirdetett programunk (MOM Kulturális Központ) elmarad.
A rendezvényt későbbi időpontban megtartjuk!
Muharay Elemér Népművészeti Szövetség

tavasz_3Tavaszköszöntő 2013.
MOM Kulturális Központ
1124. Budapest Csörsz u. 18.
2013. március 16. 14.00–24.00

„Szövetségünk több évtizedes hagyománya, hogy évente az ország legjobb hagyományőrző együtteseinek részvételével országos antológiát rendez Budapesten. Az együttesek színpadra szánt koreográfiái, a népszokások művészi megfogalmazása mellett, célunk az is, hogy a néphagyományok sokszínűségét, változatosságát bemutassuk, és a felhívjuk a figyelmet örökségünk azon elemeire, melyek mai életünkben is alkalmazhatók és erősíthetik közösségeink összetartó erejét.

tavasz_2

Ez évi programunkban a Dél-Dunántúl hagyományőrző táncegyüttesei mutatkoznak be Sárközből, a Dunamentéről, a Zengőaljáról. Az őslakos magyarok mellett a XVII. századtól a 20. század közepéig etnikailag sokszínű népcsoportok települtek le e vidéken. Hazára találtak ezen a tájon a betelepített németek, otthonra leltek a földjükről elűzött felvidéki magyarok és a sorsüldözött bukovinai székelyek. Kézen fogva, egymás mellett élve őrzik sajátosan sokszínű népművészetüket, amelyek külön-külön és együtt is részei a magyar nemzeti kultúrának.”

További részletek: