szucs_meghivo

Szűcs Imre fazekas családi kiállítása a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban
Megnyitó: 2013. augusztus 9.


Szűcs Imre Albert ebben az évben ünnepli pályafutásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból rendezünk neki és családjának, feleségének, Nagy Erzsébetnek, lányainak, Szűcs Juditnak és Szűcs Andreának közös családi kiállítást, melyen helyet kapnak az unokák első próbálkozásai is. Szűcs Imre Kántor Sándornál tanult Karcagon, 1965-ben tette le a szakmunkásvizsgát. Ezt követően még hét évig a Kántor-műhelyben dolgozott, aztán alapította meg saját műhelyét, ahol azóta is közösen dolgozik feleségével, egy ideje a lányaival. Közel három évtizedig a Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek szállította kerámiái egy részét, a többit szabadon értékesíthette. A kezdeti tiszafüredi és mezőcsáti edények mellett elsősorban a tiszafüredi stílus kidolgozásán, továbbfejlesztésén dolgozott, a hagyományok megtartása mellett teljesen egyéni motívum- és színvilágot hozva létre, mely csak rá jellemző (pl. a zöld-fekete vagy a szőlős motívum). Megújította az edénytípusokat is, a miskakancsók nyomán megalkotta a Háry-kancsót, a vörös alapon sujtásokkal díszített huszárformát, melynek a kiöntője a sapkarózsa. A mai napig is mindig újít, a 2011-es körmendi pályázaton négyszögletes étkészletével nyert első díjat, az idei fazekasvásárban pedig új színvariációban készítette el védjegyévé vált tyúkfiguráit. Egész munkássága alatt számos pályázaton indult és nyert, a megmérettetést és a pályázatok kihívását mindig is fontosnak tartotta. Lányainak is kiválóan megtanította a mesterséget, felesége is önálló stílust alakított ki mellette. Táborokban, előadásokon, de baráti beszélgetéseken is szívesen adja át hatalmas tudását, mely egyedivé, azonnal felismerhetővé, „szűcsimréssé” teszi a munkáit.

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, 1011 Budapest, Fő u 6.
Nyitva tartás: Kedd–szombat 10.00–18.00
2013. augusztus 9. péntek – 2013. szeptember 21. szombat