XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 

unnepvaro

A Corvin téren és a Hagyományok Házában
2013. december 5–8.




A Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Hagyományok Házával karöltve idén először rendezi meg Ünnepváró című programját. December elején négy napra adventi hangulatot varázsolunk a Corvin térre és a Budai Vigadóba, amely a Kárpát-medencei néphagyományokat ápoló nemzeti intézményünk és a Magyar Állami Népi Együttes otthona.

Az immár hagyománnyá vált Ünnepváró kiadvány- és kézművesvásárt idén decemberben is megrendezi a Hagyományok Háza: értékes és egyedülálló néprajzi kiadványokat, tánc-DVD-ket és hangzóanyagokat kínálunk nagy kedvezménnyel az érdeklődőknek, és emellett népi iparművészek és kézművesek szemet gyönyörködtető portékái közül is válogathatnak vásárlóink, a Hagyományok Háza előadásaira pedig 40 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet a vásár ideje alatt, valamint a Fonó CD bolt kínálata és több néprajzi szakkönyv is akciós áron kapható.

Az idei vásár újdonsága, hogy négy napon keresztül lesz vásári forgatag a Hagyományok Háza épületében és a gyönyörűen felújított Corvin téren is.

A vásár mellett kulturális programokkal is készülünk, és nem feledkezünk el a gyerekekről sem. Adventi rajzpályázatunk legszebb alkotásaiból nyílik kiállítás a lépcsőfordulóban, pénteken délután és hétvégén kézműves foglalkozásokkal, mesesarokkal, aprók táncával várjuk a kicsiket. Minden délután a téren felcsendelű adventi koncertekkel tesszük még ünnepibbé a hangulatot.

Az Ünnepváró vásár keretében az alábbi szabadtéri koncertekkel várjuk önöket a Corvin téren:
december 5., 18.00: Szalonna és bandája
december 6., 18.00: Üsztürü zenekar
december 7., 13.00: Gyermekkórus
december 7., 14.00: Tarsoly zenekar
december 8., 15.00: Pravo zenekar

A vásár ideje alatt az alábbi színháztermi programokkal várjuk az érdeklődőket:
december 5., 19.00 Összefogás hagyományőrző mestereinkért - Jótékonysági koncert
december 6., 19.00 Jövő csillagai – Néptáncosok és népzenészek a diploma küszöbén
december 7., 11.00 Háromszék Táncegyüttes: Csipkerózsika
december 7., 19.00 Háromszék Táncegyüttes: Két kezem forgatta, szívem táncoltatta
december 8., 17.00 Nemzetiségi Gála

Bővebb információ: