Eszterlanc

Lemezbemutató koncert
Fonó, 2014. január 18.


A műsorban, csakúgy mint a CD-n Buza, Melegföldvár, Mezőkeszü és Mezőveresegyháza dalait hallgathatják.

Közreműködnek:
Szilágyi Anna (Mezőségről, Melegföldvár községből) – ének
Navratil Andrea, Fekete Zsuzsanna – ének
Komáromi Márton, Nyitrai Tamás – hegedű
Juhász Dénes – furulya, hegedű
Császár Attila – brácsa
Liber Róbert – bőgő

Az Eszterlánc elsősorban hagyományos mezőségi népzenét játszó zenekar. Műsoraikban és hangfelvételeiken gyakran közreműködnek mezőségi énekesek és zenészek. A korábbi években rendszeres vendégeik voltak Buza községből Takács Anna, Takács Piroska, Eke Mária, Vigh Teréz, Ripa Alexandru Miku, Vigh József és Mihaiu Emil.

2012-ben az Eszterlánc együttes ismét melegföldvári dalokra épülő műsort állított össze Szilágyi Anna helyi énekes közreműködésével, akivel az elmúlt 12 évben szintén számos közös műsoruk volt. A melegföldvári énekek mellett a buzai zene továbbra is a zenekar repertoárjának középpontjában maradt. A vendégzenészek közül ki kell emelni Navratil Andrea énekest és Dresch Mihály dzsessz-zenészt, akikkel a 2013-ban megjelenő Eszterlánc CD-n is találkozhatunk.

Bővebben: