XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
matyo_vidroczki

Vásárhelyi László Táncszínpad
Hagyományok Háza, 2014. február 15.




A Vásárhelyi László Táncszínpad vendégei amatőr, vagyis öntevékeny formában működő táncegyüttesek – az általuk bemutatott produkciók azonban a színpadi néptánc izgalmas, sokszor kísérletező, új látásmódot megjelenítő remekművei. Immár hagyomány, hogy két országos néptáncfesztivál (a Szolnoki Országos Néptáncfesztivál és a Zalai Kamaratánc Fesztivál) különdíjaként két-két együttes kap lehetőséget a sorozatban való fellépésre, így egy estén két különböző műhelyt is megismerhetnek a nézők. Ezúttal a 2013-as XXII. szolnoki fesztivál különdíjasai mutatkoznak be.


A mezőkövesdi Matyó Néptáncegyüttes immár több mint 60 éves múltra tekint vissza. Jelenlegi tagjai a városban és a közeli településeken élő fiatalok, akik a hétvégenkénti próbák alkalmával gyakorolják a műsoron lévő koreográfiákat, ismerkednek újabb és újabb magyar tájak, települések táncos hagyományaival. Fennállása óta gyűjti és színpadra alkalmazza Matyóföld gazdag néphagyományait, táncait és színpompás népviseletét. Repertoárjában megtalálhatók az egész magyar nyelvterület jellegzetes folklórkincsét feldolgozó koreográfiák. Az együttes művészeti vezetői Ágfalvi György és Lévay Andrea, a Magyar Állami Népi Együttes tagjai.


A gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes 1961 decemberében adta első műsorát, de a nevet, a Mátra híres-hírhedt betyárja, Vidróczki Márton után csak 1965 óta viseli. Aktív szervezője városa folklóréletének, így a Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztiválnak. Két évvel ezelőtt művészeti vezetőt váltottak, ekkor került a Honvéd Művészegyüttes táncosa, Gyurka Gergely a csapathoz, művészeti asszisztense Maksa Henrietta lett, a Magyar Állami Népi Együttes tagja. A váltás új lendületet adott az együttesnek, amit a 2013-as szolnoki különdíj is igazol. Együttesvezető: Ombódi András.

Bővebb információ: