XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
duna_csodaszarvas

A Duna Művészegyüttes legújabb gyermekelőadása
Nemzeti Táncszínház, 2014. május 8. és 13.




A Duna Művészegyüttes legújabb gyermekelőadása a szarvast üldöző két ifjú, Hunor és Magor ősi legendáját eleveníti meg. Az alkotók célja, hogy kapcsolatot találjanak a mai világ gyerekei és e csodás történet között. Az álomszerű, látványos előadás a barátságról, kitartásról, a férfiasságról, de leginkább önmagunk megtalálásáról szól. A Kárpát-medence magyarságának táncaira és zenéjére támaszkodva olyan néptáncszínházi produkciót kívántunk megvalósítani a kisiskolás korosztálynak, amilyet együttesünk a felnőtt generáció számára már több ízben készített. A Duna Művészegyüttes korábbi előadásait is jellemző táncnyelv mellett teret kívánunk adni a kísérletezésnek: olyan korszerű színpadi formát keresünk, amely egyfelől tükrözi, másfelől eszközként használja fel a mai fiatalok vizuálisan pörgő világát.

Közreműködik: Tintér Gabriella, ének
Zeneszerző: Bolya Mátyás
Jelmez: Kiss Zsuzsanna
Fényterv: Lendvai Károly
Koreográfusok: Horváth Zsófia, Juhász Zsolt
Rendező: Juhász Zsolt

május 8. csütörtök, 10.30 Pitypang bérlet és 15.00
május 13. kedd, 10.30 és 15.00
Nemzeti Táncszínház – Színházterem
Időtartam: 60 perc
Jegyár: 900 HUF

Bővebb információ: