mag14_x

Jávorszky Béla Szilárd:
Halmos Béla emlékezete




Felütés [folkMAGazin 2014/X.]
Keveseket temettek hozzá fogható népzenei pompával – 2013. augusztus 9-én a Farkasréti temetőben több mint száz muzsikus húzta Halmos Béla utolsó útján. Megható, felemelő, egyben szívbemarkoló volt az a táncházi hangulat, ahogyan a pályatársak elbúcsúztak a sokszorosan kitüntetett prímástól és népzenekutatótól. Aki nem csak az egyik alapító atyja volt a bő negyvenéves, világszerte százezreket vonzó táncházmozgalomnak, hanem mindvégig megmaradt egyik legstabilabb és leghitelesebb oszlopának. Aki a hetvenes évek hajnalán a folkra rácsodálkozó fiatal urbánus generációból elsőként hegedült adekvát módon népi dallamokat. S aki nem csak pionír revival muzsikusként alkotott maradandót, hanem gyűjtőként és népzenekutatóként is odatette névjegyét, hisz a táncházas zenészek közül elsőként kandidált példaképe, Ádám István „Icsán” széki bandájának örökségét feldolgozó disszertációjával.
A táncházmozgalom vaskos történetében keveseket övezett akkora közmegbecsülés és közszeretet, mint Halmos Bélát. Bármerre is járt a Kárpát-medencében. Vagy a világ más földrészein, Japántól az Egyesült Államokig. És ő aztán tényleg ment, ahová csak hívták. Különösen élete utolsó éveiben élt döbbenetesen sűrű életet, hatvan fölött is hajtotta önmagát, gyakorta fizikai paramétereit is felülírva végezte el a kitűzött célokat, feladatokat.
Mindenekelőtt az ő érdeme, hogy 2012 tavaszán méltó módon ünnepeltük meg idehaza a negyedik x-et betöltő táncházmozgalmat. Tevékeny része volt abban, hogy nem sokkal korábban a magyar táncház mint módszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Sokat tett azért, hogy a tizenpár éve általa alapított, döbbenetes mennyiségű videót, fotót, szöveges dokumentumot és személyes visszaemlékezést tartalmazó, de alapos rendszerezésre, feldolgozásra váró Táncház Archívum létrejöjjön. Meg hogy végre végső formába öntse a Szomjas Györggyel közös, a revival mozgalomra a legnagyobb hatást gyakorló „adatközlőket” portrészerűen bemutató tizenkét részes DVD-sorozatot. S mikor úgy érezte, mindezekkel végzett, lepihent. Majd a világgal megbékélve elaludt a Forint utcai lakásában
Halmos Béla csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett mozgalmár. Aki kellő önérzettel és stabil elvekkel szemlélte a világot, közben mégis hagyta élni a másikat. Mindenről és mindenkiről megvolt a határozott véleménye, ugyanakkor mindent és mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Ezért is fordultak hozzá annyian bizalommal, ezért is értett szót mindenkivel, ezért is kérték fel annyi tisztségre. És idősebb korára ezért is lehetett a revival mozgalom Béla bácsija. Aki mindig azt nézte, ami összeköt bennünket és sosem azt, ami elválaszt.