XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
dombos_feszt

Mottó: „lösz vagy nem lösz!?”
Kishegyes – Hegyalja utca, 2014. július 3–6.



Volt egyszer egy szemétdomb a Vajdaságban, Kishegyesen, egy csodálatos löszfal alatt…és volt vízió, akarat, hogy a szemétdomb helyén művészeti fesztivál szülessen. Rengeteg munkával, civil összefogással és a helyhez kötődő kulturális szervezők irányításával ezelőtt 14 évvel életre hívták a DombosFestet, amely azóta is a térség legjelentősebb művészeti fesztiválja. Ebben az évben a löszfal alatt ismét „lösz”, bemutatván kultúránk legkiemelkedőbb előadóit, az új arcokat, éppúgy mint az ismert neveket.

„Az idei Dombos Fest »a szembenézésre« hív meg mindenkit, hogy döntődjön el a kérdés: mi itt a tét!? A lösz? Vagy, hogy »egyször nem lösz…« Mint tudjuk, adott a világ egyik legideálisabb fesztiválhelyszíne, ahová az elmúlt 13 évben eljött a magyar és már a nemzetközi zenei élet elitje is, eljött több, mint 100 000 ember kulturálódni, ismerkedni, zenét hallgatni, nyaralni, kapcsolatot és nemzetet építeni.

Viszont a fesztivál-túlkínálat, a politikai döntések, a cirkuszt és kenyeret elv, a tervezhetetlenség a Dombos Festet is a megszűnés irányába terelik, megkérdőjelezve annak a kulturális missziónak a létét, mely szerint az igényes zenei, kulturális kínálat is szórakoztat, nevelhet, okíthat.

A »lösz vagy nem lösz!?« kérdés idén már eldőlt, mivel összeállt az idei fesztivál kínálata, mely idén sem tud és nem is akar többet adni: bemutatja a magyar zenei kultúra sokszínűségét!

Olyan énekesek hangjában gyönyörködhetünk, mint a vajdasági származású, Páva-győztes Csizmadia Anna, a jazz határait megszépítő Harcsa Veronika, az energiáit színpadon levezető Palya Bea, a Parfüm klipjével félvilágot meghódító Csemer Boglárka.

A férfiakat pedig szintén a Páva-győztes Berecz István táncos, Kishegyes új díszpolgára Lajkó Félix, a magyar jazz embelmatikus alakja Dresch Mihály, valamint a fergeteges fúvós muzsikálásra felkért Fanfara Complexa képviseli.

De lesz egy igazán izgalmas folk napunk, ahol bebízonyítjuk, hogy a népzene egy megújulni képes kútfő, ezerszínű arca, frissesége soha nem kopik el, főképpen, ha oly avatott produkciók kezében van, mint: Papó zenedéje, Góbé, Bazseva, Budapest Nufolk Revolution, vagy a bosnyák szevdah stílust megújító Divanhana.

Az idei fesztivál hangulatát a jó muzsikák mellett a löszfalunk határozza meg; fényfestészet »lösz« rajta négy napon át. Nem titkolt szándékkal, hogy mindenkit elvarázsoljunk egy kicsit!
Többen is úgy látták az elmúlt években, hogy a Dombos fest a Vajdaság szebbik arca, legyen ez továbbra is így!”
(Horváth László fesztiváligazgató)


PROGRAM:

Július 3. csütörtök – nyitónap:

Nagyszínpad:
18.00 – Hivatalos kapunyitó
18.00 – Kemencés finomságok
20.00 – Hivatalos megnyitó: Csizmadia Anna és a FolkAmbassy
20.15 – FolkAmbassy népzenei koncertje és a Páva-győztes: Berecz István táncos
20.30 – Fényfestészet. Lösz vagy nem lösz – Opus I.
22.00 – Harcsa Veronika Quartet – Lámpafény koncert
23.00 – Tábortűz

Folk- & Gasztro-udvar: 18.00 – 24.00
A nap vendége: Nagy-Sagmester pincészet (Tarcal hegy)


Július 4. péntek

Nagyszínpad:
20.30 – Palya Bea – Nő koncert
20.30 – Fényfestészet: „Lösz vagy nem lösz" – Opus II.
22.30 – Csemer Boggie – Parfüm koncert!
23.00 – Tábortűz

Folk- & Gasztro-udvar 18.00 – 24.00-ig


Július 5. szombat – NuFolk nap

Nagyszínpad:
20.00 – Bazseva
20.30 – Fényfestészet: „Lösz vagy nem lösz” – Opus III.
22.00 – Divanhana (Szarajevó)
23.00 – Tábortűz
23.30 – Góbé

Folk- & Gasztro-udvar:
19.00 – 20.00 Papó zenedéje – gyerekműsor
21.00 – 22.00 Nufolk revolution


Július 6. vasárnap – Világzenei nap

Nagyszínpad
20.00 – Romano Drom
20.30 – Fényfestészet: „Lösz vagy nem lösz” – Opus IV.
22.00 – Lajkó Félix és zenekara / Vendég: Dresch Mihály
23.00 – Tábortűz

Folk. & Gasztro-udvar:
19.00 Házigazda a Fanfara Complexa


További információk: