XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
summerfest

Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár
2014. augusztus 12-22.



Huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre a fesztivál, amely hazánk egyik legjelentősebb, de méreteit tekintve legnagyobb nemzetközi folklórfesztiválja.

„Miért a motiváció és inspiráció 2014 legfontosabb üzenete?
Keressük azokat az okokat és összefüggéseket, amelyek akár nézőként, akár önkéntesként motiválják a közreműködőket. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mire inspirálja, illetve hogy inspirálja-e egyáltalán a fesztivál az embereket.
Érdekes válaszokat találtunk: a közreműködők érzelmi kötődései, szeretete erős motiváció. A folklór a néprajz inspiratív hatása több helyütt megfigyelhető: a fiatal divattervező épp úgy merítkezik ebből a tárházból, mint a fotográfus. Nagy kérdés, hogy a motiváció és inspiráció szempontjából a Summerfest 2014-ben mit üzenhet a ma emberének. Erre keressük és reményeink szerint találjuk meg a válaszokat.
Minden település életének fontos része a hagyományteremtés, a külvilág számára való megmutatkozás, az önálló arculat megteremtése. Vannak olyan települések, ahol ezért szinte semmit sem kell tenni, mert a földrajzi fekvés, a történelmi múlt önmagát adva csak a »kihasználásra vár«. Vannak azonban olyan települések, melyek egyáltalán nem rendelkeznek hagyományokkal, vagy, mert a főváros árnyékában vannak, nagyon nehéz számukra kilépni ebből az árnyékból. Három ilyen »árnyékban lévő« település hívott életre (Százhalombatta, Ráckeve, Tököl) egy olyan rendezvényt, amely mára méltán a régió - Pest megye déli részének - legnépszerűbb és legnagyobb szabású nyári kulturális rendezvénye.
1994-ig a három településen egymástól függetlenül zajlottak a nyári folklórrendezvények. 1995-től a három település szervezőbizottsága (Szigetvári József - Százhalombattáról, Budai Gábor - Ráckevéről és Halász László - Tökölről) egyre nagyobb mértékben hangolta össze a rendezvényeket. 1998-tól már nemcsak a lebonyolítás, hanem az előkészítés is teljesen összehangoltan történik.
A fesztivál szakmai, illetve CIOFF központja Százhalombatta, főbb eseményei a települések között megosztottan történnek. Az elmúlt 20 évben közel 150.000 néző és 102 ország vett részt a fesztiválon. Ebben az évben 21 ország mutatkozik be.
Százhalombattai sajátosság, hogy a külföldi táncosok családoknál laknak, melynek következtében szabályszerű népi mozgalom alakult ki a városlakók között, hogy melyik évben milyen nemzetiségű táncost hívhat otthonába a fesztivál ideje alatt. Levelek jönnek-mennek a világ minden pontja és Százhalombatta között a rendezvényt követően, ezzel is bizonyítván, hogy a külföldi táncosok és házigazdáik továbbra is szeretnének kapcsolatban maradni egymással.
A Summerfest Nemzetközi Folklór Fesztivál a CIOFF (a Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége) védjegyét elnyert fesztivál, tagja az UNESCO egyik legerősebb nemzetközi partnerszervezetének.
A fesztivál igazi találkozási pont, hiszen öt kontinens közel száz országának táncosai találkozhattak egymással az elmúlt 19 év során. Idén 21 ország lesz jelen.
A Summerfest igazi kulturális csemege, a nagy utazás, KULTÚRA HATÁRTALANUL vagy éppen kortalanul, hiszen több ezer éves kultúrák, eltűnőben lévő népcsoportok számára is be- és megmutatkozási lehetőség.”


A fesztivál programjai elérhetőek a www.summerfestbatta.hu honlapon.