Salamon Soma

Salamon Soma és mesterei
Hagyományok Háza, 2014. szeptember 19.



A kavalos fiatalember, aki jelenleg a Buda Folk Band, a Tűz Lángja és a Fanfara Complexa zenekarok tagja, születése óta a népzenével, néptánccal foglalkozik. Bár első hangszere a zongora volt, amellyel a Bartók Konzervatóriumig „jutott”, Hodorog András moldvai adatközlő furulyás megismerése után találta meg az útját – ő tanította úgyszólván mindenre.

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy eddigi zenei pályámat a szakma legjobb mesterei támogatták: a népzene világába még gyerekként bevezető Édesapám, adatközlő mestereim, zeneakadémiai tanáraim és a táncházmozgalom számos kiemelkedő zenészegyénisége. Rendkívül fontosak az életemben a zenésztársak, a zenekarok, melyekben muzsikálok, zeneakadémista iskolatársaim, vagy a táncházakból ismert kollegák. Velük nemcsak az együtt muzsikálás okoz nap, mint nap örömet, hanem a barátság is, mely hozzájuk fűz”.

Salamon Soma koncertjére közülük hívott vendégeket. Fontosnak tartotta, hogy hangszerét a furulyát, ne csak szólóhangszerként, hanem többtagú formációk tagjaként, kísérőhangszerek mellett mutassa be. A Kárpát-medence különböző területeiről származó dallamok sokszínűen és sokféleképpen szólalnak meg a különböző furulyákon, vagy éppen kavalon. A koncerten másik hangszere, a tangóharmonika is megszólal majd.

Mesterei: Hodorog András (Klézse), Juhász Zoltán, Salamon Ferenc és Éri Péter

Időpont: 2014. szeptember 19. péntek 19 óra

Helyszín: Hagyományok Háza, Színházterem