uszod

Tolna megyei amatőr néptáncegyüttesek II. minősítő fesztiváljára
Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 26.




A Dunamenti Néptánc Szövetség, Tamási város Művelődési Központjával közösen megszervezi a „Tolna megyei amatőr néptáncegyüttesek II. minősítő fesztiválját”.
A rendezvény időpontja: 2014. október 11. szombat, 14.00 óra
A rendezvény helyszíne: 7090 Tamási, Művelődési Központ, Szabadság u.50.

A találkozó célja:
• Ismerkedési lehetőség
• Szakmai, módszertani segítségnyújtás
• Minősítés
A fesztiválon részt vehet bármely, elsősorban Tolna megyei, magyar és nemzetiségi néptáncot táncoló gyermek- és felnőtt amatőr táncegyüttes. Az értékelés során bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítést kaphatnak az együttesek. A találkozón lehetőség van minősítés nélkül bemutatkozni a zsűri és a közönség előtt (amennyiben az együttes/csoport a minősítést nem kéri, ezt fel kell tüntetni a jelentkezési lapon).
A minősítés feltételei:
• Tánc élő zenekari kíséretre, valamint CD-re
• 2 bemutatkozó szám előadása, (más- más tájegységről), maximum 15 percben.
(A jelentkezési lapon kérjük, tüntessék fel, hogy a két számot egymás után közvetlenül kívánják-e előadni.)
Értékelési szempontok a minősítés során:
• folklorisztikai hitelesség
• koreográfiai megformálás
• hiteles színpadi megjelenés
• ének-zenei előadás
• aki nem kér minősítést, annak egy szám bemutatására van lehetősége maximum 10 percben.

A jelentkezés feltételei:
1. jelentkezési lap hiánytalan kitöltése
2. bemutatkozó levél (5-6 mondat) elküldése a jelentkezési lappal együtt, mely a következőket tartalmazza:
• hány éve működik az együttes,
• milyen körülmények között dolgoznak,
• milyen rendszerességgel próbálnak,
• milyen összetételű az együttes (előképzettség, korosztály)
• mennyi a csoport állandó létszáma,
• valamint mindazt, amit fontosnak tartanak elmondani magukról.

Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 26. péntek, 24.00 óra
A fesztivál szakmai zsűrijének tagjai:
- Németh Ildikó és Szabó Szilárd többszörösen kitüntetett táncművészek, néptánc–pedagógusok
- Vakler Anna népdalénekes, népi énektanár
- Németh István népzene gyűjtő a Magyar Tudományos Akadémia BTK Zenetudományi Intézet munkatársa
A jelentkezési határidő lejárta után nem áll módunkban újabb jelentkezéseket elfogadni. Az érvényesen nevezőket levélben értesítjük a további részletekről.
Regisztrációs díj: csoportonként 15.000 Ft, amely a zenekari kíséret díját is tartalmazza.
A zenekari kíséretet a Szedtevette zenekar látja el Juhász Zsófia vezetésével.
Elérhetősége:
zsofiajuhasz@fejermmk.hu, 06-30-834-5166
A regisztrációs díj befizetése készpénzben a helyszínen történik.

Bővebb információ és jelentkezési lap kérhető:
Iker Józsefnétől
Tel.: 06-30-293-2297
E-mail:
ikerjozsef@tolna.net