Népművészet Mesterei egyesített jegyzék (1953–2017)
 
tanchaz.hu
tarkany_mupa

Vendégek: Dresch Mihály és Fehér Balázs
Művészetek Palotája – Fesztivál Színház, 2014. október 1.




A Junior Prima díjas Tárkány Művek nyáron csendben adta ki harmadik nagylemezét Őszi Vázlatok címmel, amelyen Dresch Mihály is közreműködik. A lemezre felfigyelt az első számú világzenei szaklap, a Songlines is, amely már első lemezük kapcsán is írt az együttesről, beválogatva őket egy exkluzív zenei kiadványba. Október 1-jén a MÜPA meghívására lép fel a városi folk rajongói körében kultikussá vált zenekar.
A 2008-ban alakult Tárkány Művek a népzene, a dzsessz, a pop és a két világháború közötti sanzonok ötvözetéből alkotta meg a maga külön bejáratú, ám roppant vonzó világát. Zenei témáit többnyire a tradicionális dalokból meríti, hogy aztán azokat eddig ismeretlen hangszereléssel és Paár Julianna gyönyörű hangjával teljesen újjávarázsolja. Arcomba az arcod vésted címmel 2010-ben látott napvilágot debütáló albumuk, mely azonnal kultikussá vált a "városi folk" rajongói körében.
Ugyancsak kedvező visszhangra talált a nemzetközi sajtóban is, miután a rangos World Music Network kiadó gondozásában is megjelent. Méltán kapott hát 2012-ben Junior Prima-díjat a cimbalmos Tárkány Kovács Bálint vezette zenekar, amelynek 2013-as Címesincs albumán a saját szerzemények mellett egy Gershwin-átirat, egy Coltrane-ballada és egy széki népdal is helyet kapott. Együtt tanúsítva, hogy a Tárkány Művek rendületlenül tartja az irányt, sőt újabb jelentős lépést tett: hidat teremtve a földrajzi régiók, a zenei műfajok, a kultúrtörténeti korszakok, a hagyomány és a modernség között. Szórakoztatóan, szellemesen és mélyen személyesen.
A Tárkány-Kovács Bálint cimbalmos nevével fémjelzett Tárkány Művek 2012-ben elnyerte a Jazzy Dalverseny Legjobb Hangszerelés Díját. Az Illés Lajos feldolgozásversenyen Lehetett volna című számukat beválogatták a nagykoncert programjába. 2012 szeptemberében a Tárkány Művek új számait bemutató CD Nagy-Britanniában is megjelent a The Rough Guide to the Music of Hungary kiadvány mellékleteként és több elismerő kritikát kapott, köztük a neves angol világzenei szaklap a Songlines is méltatta. Harmadik, Őszi vázlatok címet viselő nagylemezükön – amely három élő koncertfelvétel anyagából válogat - Dresch Mihály is közreműködik. „Az Őszi vázlatok halkabban, lassabban gondolkodik és kísérletezik, mint az előző albumok, és olyan érzelmi mélységekig visz, ahová ez a csapat még nem juttatta el hallgatóit. (…) Meggyőz, bekebelez, el sem enged.” (Magyar Hírlap online, 2014. szept.)
A Művészetek Palotájában október 1-jén az új lemez dalaiból éppúgy kapunk ízelítőt, mint a korábbi kedvelt számokból. A koncert egyszerre lesz összegző, visszatekintő az elmúlt hat év munkájára, és meglepő újdonságokat bemutató, a legújabb, még másutt nem játszott dalokból, bepillantást engedve a jelenleg folyó műhelymunkába, és az új irányokba. A mélységeket és magasságokat Dresch Mihály segít bejárni, a Müpa oldalát Fehér Balázzsal erősítve rúgja ki, a hazai zene szcéna egyik legdinamikusabb, legizgalmasabb bandája, a Tárkány Művek.

Tárkány-Kovács Bálint, cimbalom
Kováts Gergő, szaxofon
Paár Julianna, ének
Papp Endre, brácsa
Bognár András, nagybőgő
Közreműködők: Dresch Dudás Mihály, Fehér Balázs

Bővebb információ: