XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
fe_plakat_kalotaszeg

Kalotaszegi est Varga István Kiscsipással
Kazimír Bisztró, 2014. október 21.



Immáron 3. évadját kezdi meg a FolkEmbassy Szabadegyetem és Táncház.
Az évad mottója: „Haza a magasban" (Illyés Gyula)

Új helyszín, új kezdési időpont, régi lendület, régi hivatás.


Továbbra is szeretnénk találkozási lehetőséget biztosítani a táncházmozgalomnak és a budapesti értelmiségnek, nem utolsósorban szépeket mulatni, és remek előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket hallgatni.

A nyitó alkalom kivételesen KEDDEN lesz, a továbbiakban november 6-tól a szokott módon, kéthetente csütörtökön tartjuk a programot.

Az első alkalmat népzenei témának szenteljük:
„Az a lényeg, hogy érthetően muzsikálj!" – ezt mondta egy kocsmai beszélgetés során Varga István "Kiscsipás" Misinek 2004-ben.

Kiscsipást azóta megismerte a táncházmozgalom, gyakori vendége a pesti táncházaknak. Sokunkat örvendeztet meg muzsikájával. Most lehetőség nyílik arra, hogy őt magát is személyesen megismerjük.
A beszélgetés előtt Eplényi Anna, a Kertészeti Egyetem tanára tart előadást a „Kalotaszegi táj lélekrajza" címmel.

Az est a szokásos módon 21 óra körül táncházzal és folkkocsmával folytatódik.

Muzsikálnak:

Varga István "Kiscsipás" – hegedű

valamint a FolkEmbassy
Soós András – hegedű
Rosonczy-Kovács Mihály – hegedű
Orsós Tamás – brácsák
Király Tamás – bőgő


Házigazda és folyamatos táncoktató:
Popovics Márk – Nemzeti Táncszínház


Mindenkit szeretettel várunk!

2014. október 21-én KEDDEN este 7-től.

KAZIMÍR BISZTRÓ – Kazinczy utca 34.

A belépés ingyenes!
Az esemény facebook oldala: