Táncháztalálkozó • 2018. április 13–15. Szavazzon a Prima-díjas folkMAGazinra! +36.70/707-7000 – sms: 27
tanchaz.hu
sepsiszentgyorgy

Gyergyói és gyimesi meghívottakkal
Sepsiszentgyörgy, 2014. november 7–9.


Huszonhatodik alkalommal rendezik meg a sepsiszentgyörgyi Népzene- és néptánctalálkozót november 7-9. között. A rendezvény idén a gyergyói és gyimesi tájegységek zene- és táncörökségére fókuszál.

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében a hétvégén kerül megrendezésre a XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény november 7-én, pénteken 19 órától kiállításmegnyitóval indul az Új Stúdióban, Ádám Gyula Fényképeztem én... című fotótárlatán a Gyimesek regényes világába nyerhetnek betekintést a látogatók. 20 órától a Bekecs Néptáncegyüttes Hagyatékok című előadását lehet megtekinteni, 22 órától pedig táncház lesz.

November 8-án, szombaton 17 órától Kelemen László tart szakmai előadást Gyergyóditró népzenéje címmel. A találkozó ünnepi gálaműsorára 19 órától kerül sor a Tamási Áron Színházban, a gálán fellépnek a meghívott gyimesi és gyergyói hagyományőrző zenészek és táncosok, a Bekecs és Szellő Néptáncegyüttesek, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar. A 21 órától kezdődő táncházban közreműködnek a meghívott hagyományőrző zenészek, az Üver, a Zerkula, a Folker és a Heveder zenekarok.

Vasárnap gyermekprogramokat rendeznek a Tamási Áron Színházban és az Új Stúdióban, 9.30 és 11.30 között kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, gyöngyfűzés és arcfestés várják a kicsiket a Guzsalyas Alapítvány, a Bodvaj Egyesület és a Zöld Egyesület munkatársainak vezetésével. 11.30-tól kezdődik a Gyermekgála a színház nagytermében, ahol több háromszéki gyermek néptáncegyüttes is bemutatkozik. A gyermeknapot végül táncház zárja.


Jegyek a Városi Szervezőirodában kaphatók. A találkozó létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Communitas Alapítvány támogatta.

Bővebb információ: