tanchaz.hu
nagy_betlehemi_jaszol

Családi alkotó nap
Néprajzi Múzeum, 2014. december 14.



Családi alkotó nap a Betlehemi jászol kiállításunkhoz kapcsolódva
2014. december 14., 10.00 – 18.00


A Magyar Kézművességért Alapítvány idén 21. alkalommal hirdette meg Betlehemi jászol című nyílt pályázatát tárgyalkotó népművészek, kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek számára, természetes alapanyagok felhasználásával készült alkotások készítésére.

A Néprajzi Múzeumban 151 alkotó 207 műve kerül kiállításra, amit 2014. december 6-tól 2015. január 11-ig tekinthet meg a nagyközönség. A kiállítás legfiatalabb résztvevője 4, legidősebb pedig 87 éves!
A kiállítás középpontjában a betlehemi jelenet szereplőit: Máriát és a kis Jézust, a Szent Családot, a Háromkirályokat ábrázoló alkotások állnak. Találkozhat a látogató a betlehemezés népszokásait megörökítő alkotásokkal és az adventi-karácsonyi ünnepkör külső jegyeinek számító, az ünnepet ünnepivé tevő tárgyakkal is.

E kiállításhoz kapcsolódik 2014. december 14-én a családi alkotó nap. A harmadik adventi vasárnapon felnőttek és gyermekek egyaránt találnak kedvükre való nézni-, hallgatni- és bütykölni valót.


Program

10.00 – 18.00 Karácsonyváró kézműves foglalkozások a Betlehemi jászol című kiállítás alkotóinak közreműködésével
A foglalkozásokat a kiállító ipar- és népművészek vezetik. Látogatóink különféle természetes anyagok felhasználásával készíthetik el a népművészeti motívumok
ihlette, hagyományos és újragondolt, szalma csuhé, agyag, gyapjú, filc és papír karácsonyi díszeket, apró ajándékokat. A családi foglalkozásra egyaránt várjuk
az alkotó kedvű gyerekeket és felnőtteket.

A foglalkozásokat vezetik:
Szabó Karola: szalma angyalka
Hartai Zsuzsa: festett, batikolt könyvjelző
Szurdiné Ilovszky Éva: csuhé karácsonyi díszek
Szunyogh László: agyag dekoráció
Serfőző Helén: karácsonyi díszek teafilteres tasakokból
Balla Gemma: nemez angyalka
Óbermayerné Vitéz Katalin: bölcsős Jézuska

10.30 Betlehemi csillag – a Zölderdő Óvoda betlehemes játéka
Előadják óvodások és volt óvodás gyerekek. Betanította: Polyákné Ruzsás Judit és Lukán Gabriella.


11.00 A Csillagszemű Juhász – táncjáték
Előadja az ELTE Gyakorló Általános Iskola 3./B művészeti tagozatos osztálya, Bodor Géza színművész közreműködésével. A táncjátékot betanította Simon-Iliás Daniella.

11.30 Moldvai zene és táncház a Cserszömörcze Trió közreműködésével
Táncot tanít kicsiknek és nagyoknak Maknics Gyula Csaba.

14.00 „Dicsőség a magasságban..." – A budai református gyülekezet hittanosainak műsora (Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola és Batthyány Lajos Általános Iskola alsós diákjai) Felkészítő: Némethné Pálfi Viktória


14.30 Bábtáncoltató betlehemezés Soproni András és Meny Tatyjana közreműködésével magyar és orosz nyelven
Az 1920-as években jegyezték le az Észak-oroszországi betlehemezés különleges bábos hagyományát. A háromszintes betlehemi ládában megelevenedik Heródes, a háromkirályok és a kis Jézus születésének története. A bábokat és a ládát eredeti minta alapján készítette: Menny Tatvjana és Soproni András.


15.00 Adventi beszélgetés a Betlehemi jászol című időszaki kiállításban Koltay Erika etnográfussal


16.00 Nyiss kaput Angyal! – a Bábakalács bábszínház előadása

„Bábokkal való karácsony éjjeli mulatság, melyben foglaltatik a Mágusoknak csillag vezérelte útja, a Pásztoroknak angyal jelenése, nem különben a Szűz Máriának hozzájok tett beszédgye"

„Jézus születésének történetét egy különleges, háromszintes betlehemben bábokkal jelenítjük meg. Az előadást a hagyományos bábtáncoltató betlehemes játékok ihlették, szövegeit és dalait archaikus népi és templomi szövegekből állítottuk össze. A régi töredékes játékok segítségével megkíséreltük létrehozni a mi saját kerek változatunkat, melyben jól megfér együtt a misztériumjátékok emelkedettsége a pásztorjátékok profánabb hangvételével. A bábokat és az események folyását három angyal tartja kézben. A gyönyörű, meghitt gyertyafényes játékkal igazi karácsonyi hangulatot teremtünk, elősegítve a várakozás időszakának ünnepélyessé tételét." – írják kedvcsinálóként a darab létrehozói.


17.00 A Parola együttes koncertje
„A magyar népdalok a magyar lélek tükrei, s egyidősek magával a nyelvvel. Mi magunkat is és mások bennünket a népzenénken keresztül ismerhetnek meg igazán." – mondta Kodály Zoltán. A Parola zenekar szándéka szerint ötvözi a tradicionális dallamokat napjaink népszerű hangzásával és hangszerelésével. A zenekar törekvése, hogy naprakészen vigye színpadra a régmúlt idők tapasztalatait. Virtuóz hegedű témák versenyeznek a legérdesebb gitárszólókkal Az énekesnő és a zenészek expresszív személyisége az első pillanatban a hallgató szívébe lopja magát. A muzsikusok egy része a legkeményebb rockzene világából, míg mások az autentikus népzene világából érkeztek.


Helyszín:
Néprajzi Múzeum (1055 Budapest, Kossuth tér 12.)

Belépőjegyek:
Felnőtt: 1400 Ft
Diák, nyugdíjas: 700 Ft
Családi jegy: két felnőtt, két gyermek: 2500 Ft (Két felnőtt, két 18 éven aluli gyerek)

A programra egyéb kedvezmények nem érvényesek. A belépővel a múzeum összes kiállítása megtekinthető.


További információ:
Bodnár Kata
tel.: (30) 558 8022
e-mail:
bodnar@neprajz.hu