Táncháztalálkozó • 2018. április 13–15. Szavazzon a Prima-díjas folkMAGazinra! +36.70/707-7000 – sms: 27
tanchaz.hu
hh_nyilt_het.jpeg

2015. szeptember 15–20.




Ötödik alkalommal hirdetjük meg bemutatkozó hetünket, ahol egy hétbe sűrítve adunk ízelítőt a Hagyományok Háza egész éves munkájáról.
Ilyenkor olyan országos nagy rendezvényeket szervezünk meg, mint a Táncvásár vagy a pedagógusoknak szóló nyílt nap, hogy azok az érdeklődők is megismerkedhessenek programjainkkal, akik év közben nehezebben jutnak el hozzánk. Ismert programjaink mellett a hét minden napján más-más tevékenységünket helyezzük fókuszba, de készülünk újdonságokkal, egyedi programokkal is.
A Nyílt Hét első momentumaként múzeumi napunkat rendezzük meg Nyitott műhely a Népi Iparművészeti Múzeumban címmel. „Ruhatárfrissítés” elnevezésű programunk keretében lehetőség nyílik megismerkedni a hagyományos népi motívumokkal, és népi iparművészek segítségével az érdeklődők maguk is elkészíthetik a ruhájukra, használati cikkeikre megálmodott díszítéseket.
Kézműves-foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a nemezelés, a kosárkötés, a szövés, a gyöngyfűzés és a bútorfestés technikáival, valamint meghallgathatják Madarász Melinda iparművész tudományos előadását Népi szabásminták – mai hordhatóság címmel. Kiadványbemutatót, a gyerekeknek és családoknak a kiállítások tematikájához kapcsolódóan kézműves-foglalkozást szervezünk.
Kormánydöntés alapján közel 5,5 milliárd forintból újulhat meg a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épülete. A következő években megvalósuló belső rekonstrukcióról tudhatnak meg részleteket az érdeklődők, valamint részt vehetnek épület- és kulisszabejáráson is, ha ellátogatnak szerdán a budai polgárok 19. század végi egykori vigadójába.
Csütörtökön tudományos ismeretterjesztésre hívjuk mindazokat az érdeklődőket, akik a néprajz, a népzenei és táncgyűjtések világára kíváncsiak. Bemutatkozik a Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum, a szakszerűen feldolgozott archív folklórgyűjtések hang- és videoanyagairól, valamint az ezekhez való hozzáféréshez nyújtunk előadásainkkal segítséget. A Népismei Tudománytár elnevezésű programsorozat keretében Barabás László tart előadást az erdélyi dramatikus népszokásokról. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Néprajzi Intézete idén először jelenik meg Nyílt Hetünkön: az intézet oktatói és hallgatói tartanak előadásokat a néprajz tudományköréből.
A Népművészeti Módszertani Műhely nyílt napján az elsősorban pedagógusoknak és közművelődési szakembereknek szóló rendezvényünk keretében a közelmúltban létrejött újítások mutatkoznak be Innovációk a Hagyományok Házában címmel. A délelőtti plenáris előadásokat délután forgószínpad-rendszerű
műhelyfoglalkozások követik. A minden héten megrendezésre kerülő Aprók tánca gyermektáncházunkon ezúttal térítésmentesen vehetnek részt a táncolni, énekelni vágyó gyerekek és szüleik.
Új kezdeményezésként – a Kulturális örökség hétvégéjéhez kapcsolódva – a Nemzetiségi kavalkád című zárónapunkat a Balkán Hangja Kulturális Egyesülettel közösen szervezzük. Ismeretterjesztő előadások, gasztronómiai bemutató és ételkóstolás, kiállítás, ízelítő a balkáni tánc és zene világából (táncoktatás, táncház formájában) és a Khamoro Budapest Band színpadi előadása várja az érdeklődőket.

A hét során ingyen nézhetik meg kiállításainkat, a 2015/16-os évadra szóló jegyeinket pedig 25% kedvezménnyel vásárolhatják meg. A Folklórdokumentációs Könyvtár a Nyílt Hét ideje alatt hosszabbított nyitva tartással, 10-től 19 óráig várja a kedves látogatókat.
Bővebb információ:


Programok

2015. szeptember 14. hétfő – 2015. szeptember 18. péntek
„Három orsó, hét gombolyag….” - Nyílt hét a Nyitott Műhelyben
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, 1011 Budapest, Fő u 6.


2015. szeptember 16. szerda, 10:00, 12:00, 15:30, 17:30
Épület-és kulisszabejárás


2015. szeptember 17. csütörtök, 12:00 – 18:30
A Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum nyílt napja


2015. szeptember 18. péntek, 09:15
Innovációk a Hagyományok Házában - Nyílt nap pedagógusok és közművelődési szakemberek számára


2015. szeptember 19. szombat, 09:00
Táncvásár: „Ha te húzod, én meg járom!”


2015. szeptember 20. vasárnap, 11:00 – 20:30
Nemzetiségi kavalkád a Nyílt héten


2015. szeptember 20. vasárnap, 19:00
Khamoro Budapest Band: Barnuljunk Együtt! – Lemezbemutató koncert