Petrás Mária

Közös koncert, utána táncház
Fonó, 2015. október 8.



Petrás Mária Magyar Örökség díjas, Prima Primissima díjas művész; énekesként és keramikusként egyaránt méltán vált elismertté. Moldvai csángó származása meghatározta életpályáját. Tárgyi alkotásaiban és lemezein egyaránt szülőföldje kultúrája köszön vissza. Állandó közreműködője a Muzsikás együttes koncertjeinek, akikkel többek között fellépett az amszterdami Concertgebouw-ban és New York-i Carnegie Hall-ban is. Ugyanakkor sokat énekel szólóban is, valamint együtt a legjobb hazai moldvai zenét játszó együttesekkel, többek között a Kerényi Róbert vezette Szigony zenekarral is, ahogyan most a Fonóba is érkeznek.


Szigony együttes: Kerényi Róbert (furulya), Nyíri László (hegedű), Szlama László (koboz), Benke Ágoston Félix (dob, doromb, szájharmonika)


Petrás Mária: Angyali üdvözlet (részlet)

„Hitvallásom
Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és avval is ért véget. A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyermek jelentette. Az ötévestől a legöregebbekig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az ünnep előtt mindig nagy készülődések voltak. Az emberek kitisztították lelküket, életüket, házukat, istállóikat, ólaikat, kertjeiket, falujukat, megbocsátottak, megbékültek, misére mentek szép ünneplő ruhában, és délután megjárták egymást. Az ünnepek nagy örömmel teltek, mindent meg tudtak maguknak teremteni úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és a mélységes hitük útbaigazították őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni.”

Jegyár: 1000 Ft

Bővebb információ: