timar_batyu.jpeg

Fókuszban Timár Sándor és Farkas Zoltán Batyu
Hagyományok Háza, 2015. október 31.




A Hagyományok Háza és a Magyar Táncművészek Szövetsége új előadás-sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait állítja fókuszpontba. Az est első részében egy ma már klasszikus, a színpadi tánctörténetben megkerülhetetlen alkotó emblematikus koreográfiái jelennek meg, amelyek az adott kor mindenféle társadalmi, kulturális vagy akár politikai befolyásolása ellenére is örökérvényűvé válták. Az est második részében egy még aktívan alkotó koreográfus műveit mutatjuk be, reményeink szerint meggyőzően érzékeltetve ezáltal a színpadi néptáncművészet szerves fejlődését, a törvényszerű hasonlóságokat és különbségeket, a jelen korunk diktálta új kérdéseket és az arra adott aktuális válaszokat. A múlt és a jelen „megidézésében” a hivatásos táncegyüttesek mellett a legjobb öntevékeny együttesek közreműködésére is számítunk. A koreográfiák bemutatása után lehetőséget nyújtunk az alkotókkal való beszélgetésre.

Tímár Sándor 1930. október 2-án született Szolnokon. Pályafutását a Molnár István által vezetett SZOT Művészegyüttes táncosaként kezdte, majd a Bartók Béla Táncegyüttes vezetője lett, amelyet 1958-tól huszonkét éven át irányított. Az 1950-es évektől kezdve széles körű gyűjtőmunkát folytatott, újszerű néptánc-pedagógiai módszerével jelentős szerepet vállalt a táncházmozgalom elindításában. 1971-től az Állami Balettintézet néptánctagozatának tanára, később tanszékvezetője, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. Pedagógiai munkássága révén nagy érdemeket szerzett az újfolklorista szemlélet magyarországi és külföldi elterjesztésében. 1993-ban feleségével, Timár Böskével megalapította a Csillagszemű Gyermektáncegyüttest, amely több száz gyermeket foglalkoztat. 1999-ben jelent meg Néptáncnyelven című könyve. 2014-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, ugyanebben az évben a Nemzet Művésze díjjal ismerték el munkásságát. Az est programja válogatás a mester három alkotói korszakából.

Farkas Zoltán Batyu táncos, koreográfus, pedagógus. Az Állami Balettintézetben végzett néptáncművészként 1975-ben, közművelődés-pedagógia és népművelés-pedagógia szakos tanár. 2012-ben a szerezte meg a tánctanári (kortárstánctanári is) szakképesítést. 1975 és 1984 között az Állami Népi Együttes szólótáncosa, tánckari asszisztense, ahol különösen a nagy virtuozitást igénylő eredeti néptáncok előadásában tűnt ki. 1983-ban a Párhuzam csoport tagja, majd 1984-től a Kodály Kamara Táncegyüttes táncosa, alapító társvezetője. Művészeti vezetője volt a Kecskeméti Táncegyüttesnek és a Bartina Néptáncegyüttesnek. 1993-tól a Muzsikás együttes állandó vendégművésze. Kiterjedt pedagógiai munkát végez szinte minden földrészen, Argentínától Kanadán és Ausztrálián át Tajvanig. Tanít a Táncművészeti Szakközépiskolában, a Magyar Táncművészeti Főiskolán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén, a Kortárstánc Főiskolán és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Táncfilmek (Szól a világ, Hommage a Bartók, Bánk bán – operafilm), számos szóló és együttesi (Magyar Állami Népi Együttes, Duna Művészegyüttes, Tanac Néptáncegyüttes) koreográfia és egész estés mű megalkotója. Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész.

Közreműködő együttesek: Csillagszemű Gyermektáncegyüttes, Magyar Állami Népi Együttes
Kísér a Tündök Zenekar Bodnár Balázs vezetésével és a Magyar Állami Népi Együttes zenekara Pál István Szalonna vezetésével.
Táncszakértő és előadó: Kővágó Zsuzsanna

Bővebb információ: