Népművészet Mesterei egyesített jegyzék (1953–2017)
 
tanchaz.hu
gencsapati.jpeg

A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes és a Szökős Táncegyüttes az Almárium-sorozatban
Hagyományok Háza, 2015. október 17.



„Megkondult az estharang, csend lett a mulató házban. Elvégezték imáikat, aztán dalolva elmentek vacsorázni a lányok. Most nem jöttek addig a mulató helyre, míg a leányszedő legények el nem mentek értek. Addig a legények pedig összeálltak köralakba, a czigányok húzták nekik a verbung muzsikát…”

Egy 1903-as híradás ekképp írja le a hajdani gencsi mulatságok egy-egy mozzanatát, a műsor közreműködői pedig megkísérlik megeleveníteni mindazt, ami ezek után történhetett. Az előadásban megmutatkozik Vas megye hagyományos magyar, valamint polgáriasult táncos öröksége, de szerephez jutnak a vidék nemzetiségeinek táncai is. Életre kelnek mind a századforduló viaszhengerein megőrzött rítusénekek, mind a burgenlandi magyarság kevéssé ismert zenei hagyománya. A műsor keretében a terület néprajzi értékeiről és a folklórmozgalom kibontakozásáról beszélnek annak szakértői, résztvevői.

Közreműködnek:
Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
Ispiláng Néptáncegyüttes
Szökős Néptáncegyüttes
Gradišće Horvát Kulturális Egyesület
Fülöp Ferenc-, Vincze Ferenc- és a népművészet ifjú mestere díjas szólisták
Boglya Népzenei Együttes

Együttesvezetők: Varga Albin, Spiegel Zoltán és Spiegel-Szabó Viktória, Gaspari Gábor, Skrapits Péter
Művészeti vezető: Molnár Péter

Bővebb információ: