erdelyi_primasok

Csíkszereda, Városi Művelődési Ház
2015. november 9–13.



Az utóbbi évek szokása szerint november az Erdélyi Prímások Találkozójának hava. A két éve új erőre kapó találkozónak megtartjuk friss lendületét és próbáljuk gazdagítani azt.
Idén a rendezvény szakmai része minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kap időben és tartalomban egyaránt. Az adatközlőkkel rendszeresen elkészített studiófelvételek mellet ezévben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke él a találkozó adta lehetőséggel, és mesterkurzusa keretében kétnapos műhelymunkát (workshop) tart a Hargita Együttesnél november 10-11-én.
A hiteles népzene és a táncház kedvelőinek is igyekszünk a megszokottnál többet nyújtani. Amint eddig még soha, már hétfőn, november 9-én este 7 órától táncházba várjuk az érdeklődőket.
Az első színpadi előadáson, november 12-én, csürörtökön este 7 órától az adatközlők muzsikálnak. Gálaműsoruknak újra dr. Pávai István lesz házigazdája. Segítségével a nézők a megbízhatóan hiteles népi muzsikát környezeti és történeti ismeretekbe ágyazva élvezhetik és érthetik meg mélyebben, helyenként adomákkal és személyes történetekkel is fűszerezve.
A zárónapon, november 13-án, pénteken este szintén este 7 órától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének diákjai lépnek színpadra tanszékvezetőjük, dr. Richter Pál egyetemi docens vezetésével. A Szerettől a Szamosig – Jagamas János és tanítványai gyűjtéseiből címmel egykori zenészek játékát elevenítik fel.
Mindkét színpadi előadást táncház követi.

Az edemény facebook oldala: