Erdely-menyegzo_plakat

A Háromszék Táncegyüttes legújabb előadása
Sepsiszentgyörgy, 2015. november 6.



Mihályi Gábor rendezésében mutatja be legújabb előadását a Háromszék Táncegyüttes. Az Erdély-menyegző című táncszínházi produkció premierje november 6-án, pénteken este 7 órától tekinthető meg Sepsiszentgyörgyön.
Az Erdély-menyegző című előadás Mihályi Gábor első rendezése Erdélyben. A társulat sajtótájékoztatóján a neves rendező-koreográfus megjegyezte, hogy a választott téma színpadi megfogalmazása embert próbáló feladat, amely édes teherként nehezedik az alkotóstáb vállára. Az előadásban, ahogyan a cím is előrevetíti,
Erdély és a menyegző fonódik össze, az otthon, haza és a házasság mint két organikus világ szövődik át egymáson. Erdélynek a magyar kultúrában, történelemben, művelődésben, tudományban elfoglalt szerepe, egyáltalán az erdélyiség, mint összmagyar kérdés egy nagyon univerzális, nagyon mélyre ható és magasságokba emelkedő közösségi problematika – fogalmazott Mihályi Gábor, rávilágítva, hogy a házasság ezzel szemben a lehető legszemélyesebb téma és „legalább annyira az életünkről szóló, az élet lényegét megfogalmazni kívánó lehetőségeket rejt magában”. Orza Calin koreográfus, társalkotó hozzátette, hogy nem titkolt szándékuk a menyegző bizonyos momentumait Erdély történetének bizonyos momentumaival messziről, csak hangulatilag társítani. „A házasság és a történelmi emlékezet töredékeinek végtelenben találkozó párhuzama e szőttes. A keletkező élet - házasság - halál - újjászületés körforgásában magunkról kívánunk szólni, az értékekről, miket hordozunk és a jelenről, mit érzékelünk.” – olvasható a szinopszisban.
A színpadra vitt folklór-színházi költemény a történetmesélés helyett szimbólumokra, asszociációkra és a mozdulatra épül. A téma bonyolultsága és gazdagsága miatt fontos szerep jut ugyanakkor a háttéranimációnak. Az előadás zeneszerzője Kelemen László, a messzire és mélyre nyúló zenei szövet döntő módon népzene, szükségszerűen historizáló elemekkel egészülve ki, „mindaz, amit zenében mi jelen pillanatban gondolunk erről a világról, az megjelenik” – foglalta össze a rendező. Izgalmas színként – a táncegyüttes életében először – négy fős kamarakórus is közreműködik a produkcióban.
Az előadás rendező-koreográfusa Mihályi Gábor, Érdemes Művész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. A rendező munkatársa Orza Calin koreográfus, a forgatókönyv és a dramaturgia Prezsmer Boglárka munkáját dicséri, a zenét Kelemen László szerezte. Az előadás jelmeztervezője Furik Rita,
a díszletet, videót és animációt Ütő Gusztáv és Ferencz Hunor készítették.
A táncosok sokszínű előadói képessége és a hozzájuk társuló egyéni tulajdonságaik lehetővé tették az embert próbáló feladat megvalósítását, „a társulat döntő
része kiváló művész” – fogalmazott a rendező. A Háromszék Táncegyüttes repertoárja egy ízig-vérig 21. századi táncszínházi produkcióval gazdagodik, „az
előadás újra és újra visszakacsint a mára, nem révedünk misztikus vagy valósnak vélt, elképzelt aranykorokba, hanem azt próbáljuk elhitetni a nézőkkel, hogy ez
itt, ma teremtődik meg” – fogalmazott Mihályi.
Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A bemutató november 6-án, pénteken 19 órától lesz a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban, de november 8-án és 9-én is megtekinthető az előadás 19 órától ugyanott.


Közreműködik a Háromszék Táncegyüttes tánckara:
Dombi Rózsa
Gere Csaba
Gidró Roland
Keresztes Gabriella
Kiss Adorján
Lukács Réka
Márton Csaba
Melles Endre
Pável Hunor-Mihály
Portik Norbert
Törő Bence
Ürmösi-Incze
Mária-Terézia
Vajda Katalin
Váradi Ágnes
Virág Imola
Vitéz György
valamint Bajkó László, az M Studio táncművésze
Heveder zenekar:
Fazakas Levente, Molnár Szabolcs, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György. Ütőhangszerek: Ádám Júlia.
Ének: Erőss Judit
Kórus: Bartos Barna m.v, Lőfi Gellért m.v., Kovács Janka m.v., Simon Piroska m.v.
Zene: Kelemen László m.v.
Koreográfusok: Mihályi Gábor m.v., Orza Calin m.v.
Koreográfusi asszisztensek: Ivácson László és Tekeres Gizella
Jelmez: Furik Rita m.v.
Díszlet és animáció: Ütő Gusztáv m.v.,
Munkácsy-díjas képzőművész és Ferencz Hunor m.v.
Forgatókönyv, dramaturg: Prezsmer Boglárka m.v.
A rendező munkatársai: Prezsmer Boglárka m.v., Orza Calin m. v.
RENDEZŐ - KOREOGRÁFUS: Mihályi Gábor m.v.Érdemes Művész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője

Bővebb információ: