Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2018. április 13–15.
tanchaz.hu
martin_logo

A NÉPTÁNCANTOLÓGIA 2015 című rendezvényen történő részvételre
Beküldési határidő: 2015. november 20.



A Martin György Néptáncszövetség pályázatot hirdet a NÉPTÁNCANTOLÓGIA 2015 című rendezvényen történő részvételre. (2016. február 20. Budapesti Operettszínház)
A pályázat célja, hogy az amatőr néptáncmozgalom és néptáncművészet újonnan született értékeit összegyűjtse és felmutassa, lehetőséget biztosítva a legszínvonalasabb művek színházi körülmények között történő bemutatásához.

Pályázni lehet minden olyan, maximum 10 perc időtartamú koreográfiával, amely 2014-2015-ben, felnőtt amatőr néptáncegyüttes előadásában került bemutatásra, és a Néptáncantológia műsorán még nem szerepelt. (Szakmailag különlegesen indokolt esetben a zsűri 10 percnél hosszabb – de maximum 15 perc időtartamú – művet is figyelembe vehet.) Egy együttes legfeljebb két művel pályázhat. A zsűri előnyben részesíti az országos fesztiválokon (Nagykállói Fesztivál, Szeged-Martin Fesztivál, Zalai Kamaratánc Fesztivál, Szolnoki Néptáncfesztivál, Szekszárdi Néptáncfesztivál) díjazott és a 2014-ben kiválóan minősült együttesek pályázatát.

Pályázatot előadó együttes vagy alkotó nyújthat be.

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a műre, az alkotókra és az előadókra vonatkozó alapvető adatokat és az előadáshoz szükséges technikai igényeket, amelyet az erre a célra készített pályázati űrlapon kell benyújtani. A pályázati űrlap letölthető a www.martinszovetseg.hu honlapról vagy igényelhető a Martin György Néptáncszövetségnél. (E-mail: martin@martinszovetseg.hu, telefon/fax: 269-5680 és 42/506-521)
A pályázat része továbbá egy, a műről készült jó minőségű videofelvétel, amelyet interneten (elérhető link megadásával), vagy DVD lemezen kell elküldeni a Martin György Néptáncszövetség részére. E-mail:
martin@martinszovetseg.hu, postacím: Martin György Néptáncszövetség, 4400 Nyíregyháza Nádor u. 54/c.
Hiányos pályázati anyag vagy technikailag használhatatlan videofelvétel, a pályázat kizárását eredményezi!


Beküldési határidő: 2015. november 20.
A pályázatokat szakértői testület bírálja el 2015. december 15–ig.


a Martin György Néptáncszövetség elnöksége