Táncháztalálkozó • 2018. április 13–15. Szavazzon a Prima-díjas folkMAGazinra! +36.70/707-7000 – sms: 27
tanchaz.hu
nnt

Népzene- és Néptánctalálkozó Ifjú Szivekkel
Sepsiszentgyörgy, 2015. november 20-22.



Huszonhetedik alkalommal rendezik meg a Népzene- és Néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön november 20-22. között. A rendezvény kiemelt meghívottja az Ifjú Szivek Táncszínház Pozsonyból (Szlovákia), továbbá mezőségi, felcsíki és őrkői hagyományőrzők is közreműködnek.


A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében november 20-22. között kerül megrendezésre a XXVII. Népzene- és Néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön. A rendezvényt a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház Hontalanítás c. táncszínházi produkciója (koreográfus-rendező: Hégli Dusán) nyitja meg november 20-án, pénteken 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. A társulat első alkalommal lép színpadra Erdélyben. Az előadást 21 órától táncház mulatság követi a Tamási Áron Színház előcsarnokában.


November 21-én, szombaton kerül sor a tánc- és zeneanyagok gyűjtésére a meghívott mezőségi (Magyarszovát, Csabaújfalu és Nagysármás), felcsíki (Csíkszentdomokos) és őrkői (Háromszék) adatközlőktől a Háromszék Táncstúdióban. Délután 17:30-tól könyvbemutatóra várják az érdeklődőket, a Benkő Éva, Prezsmer Boglárka és Benedek Árpád szerkesztésében készült Népi gyermekjátékok c. könyvet mutatják be a színház előcsarnokában. A találkozó Gálaműsora 19 órától tekinthető meg a Tamási Áron Színház nagytermében. A gálaműsor első részében az Ifjú Szivek Táncszínház Felföldi levelek c. előadásából láthat részleteket a közönség, a második részben Jaskó István „Pitti” kiváló táncosról valamint Maneszes Márton prímásról emlékeznek meg a meghívott hagyomőnyőrzők közreműködésével. A gálaműsort táncház követi a színház előcsarnokában.


Vasárnap, november 22-én délelőtt gyermekprogramokat rendeznek a Tamási Áron Színházban. 10 és 12 óra között kézműves foglalkozások várják a kicsiket, 12 órától kezdődik a Gyermekgála a színház nagytermében, amelyen nyolc háromszéki gyermek néptáncegyüttes mutatkozik be. A gyermeknapot táncház zárja 13:30-tól a színház előcsarnokában.

A Gyermekgálán fellépnek: Százlábacskák Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy), Dobó Néptánccsoport (Erdőfüle), Batyus Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy), Harmatfű Néptáncegyüttes (Kézdivásárhely), Burusnyán Néptáncegyüttes (Gelence), Tisztás és Tisztácska Néptáncegyüttesek (Kézdiszentkereszt), Pásztortűz Néptáncegyüttes (Nagybacon), Százlábú Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy).

Bővebb információ: