XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
showcase

Pályázati lehetőség nép- és világzenei előadók számára
Jelentkezési határidő: 2015. június 30.




A Hangvető, a Fonó és a Hagyományok Háza közös pályázatot hirdet magyar nép- és világzenei előadók számára. Azok a zenekarok és előadóművészek, akik közül tízet a szakmai zsűri kiválaszt, lehetőséget kapnak, hogy 2015. október 21-én, a WOMEX hivatalos megnyitóját megelőzően fellépjenek a Fonóban a szervezők által meghívott nemzetközi szakembergárda előtt. A kiválasztott zenekarok bemutatkozó, úgynevezett “showcase-ekre” kapnak lehetőséget, valamint segítséget kapnak a nemzetközi szakembereknek adható marketinganyagaik elkészítéséhez. A pályázatokat elektronikus úton lehet benyújtani 2015. június 30-án déli 12 óráig a Hagyományok Háza számára.
A pályázat beadásának részletes leírása a Hagyományok Háza honlapján olvasható.
A nép- és világzenei „showcase” nap szervezőinek célja, hogy a WOMEX kezdetét megelőzően a hazai élvonal ambiciózus szereplői bemutatkozhassanak a nemzetközi világzenei koncertélet prominensei előtt.
Ezen belül is kiemelt cél, hogy minél több fesztivál és egyéb koncerthelyszín programszervezője lássa a magyar zenekarok produkcióit.
A független szakmai zsűri tagjai:
• Horváth László – a Fonó Budai Zeneház igazgatója
• dr. Agócs Gergely – a Hagyományok Háza tudományos munkatársa
• Liber Endre – a Hangvető művészeti igazgatója
• Lőkös Csaba – a Művészetek Palotája világzenei programszervezője
• Kardos József – a Sziget programigazgatója
• Árendás Péter – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékénekadjunktusa
• Bende Zsuzsanna – az A38 Hajóvezető programszervezője
• Morcz Fruzsina – a Zeneipari Hivatal alapítója és vezetője
• Jávorszky Béla Szilárd – újságíró, a Magyar Folk története és a Muzsikás 40 című könyvek szerzője
• Éri Péter – népzenész, rádióműsor szerkesztő, a World Music Expo életműdíjas Muzsikás együttes tagja
• Terdik László – MTVA, a Bartók Rádió vezető szerkesztője
• Kiss Ferenc – Etnofon Zenei Terjesztő Társulás
Bővebb információ:
Hangvető - Hámori Viktória -
sajto@hangveto.hu - 0620 944 0023
Hagyományok Háza - Adonyi Adrienn -
adonyi.andrienn@hagyomanyokhaza.hu - 0620 433 3376