XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Debrecen, 2016. december 9-11.
A Nemzetközi Betlehemes Találkozó a Debreceni Művelődési Központ egyik legjelentősebb nagyrendezvénye, mely tizenegy esztendeje fémjelzi intézményünk értékirányultságát, a nemzeti értékek, a néphagyomány és a közösségi művelődés melletti elkötelezettségét.
A 26. Találkozó december 9-én, 17 órakor ünnepélyes megnyitóval indul a Kossuth tér adventi színpadán, 10-én, szombaton a csoportok fellépésével folytatódik a Belvárosi Közösségi Házban, majd 11-én, vasárnap szakmai tanácskozással zárul.

nemzetkozi betlehemes talalkozo

A Nemzetközi Betlehemes Találkozó a Kárpát-medence magyarlakta területeinek téli ünnepköri szokáshagyományát állítja elénk évről évre. Minden esztendőben, december második hétvégéjén láthatják páratlanul gazdag szakrális dramatikus örökségünk eme gyöngyszemeit a debreceniek és a környező települések lakói. Az idei seregszemlére húsznál több betlehemes csoport érkezik a Kárpát-haza teljes magyar nyelvterületéről, az anyaország mellett Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból és Délvidékről is, de láthatunk többek között német nyelvű betlehemes játékot is a várdombi sváb betlehemezők jóvoltából. Fontos szempont továbbra is, hogy a környező települések élő, vagy felújított autentikus hagyományát képviselő csoportok is jelen legyenek. Ezzel a szándékunkkal a találkozó módszertani célkitűzéseit, az alföldi betlehemes játékok átörökítési gyakorlatát kívánjuk magasabb szintre emelni. A rendezvényt vasárnap délelőtt szakmai tanácskozás zárja.
A negyedszázados múltra visszatekintő rendezvény eddig csaknem 200 kárpát-medencei település betlehemezőinek bemutatkozását és közel 700 játék mozgóképes rögzítését, számtalan kiadvány és három konferencia megrendezését tette lehetővé.
Mindeme eredmények elismerését jelentette az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottságának 2015. évi döntése, melynek értelmében a debreceni betlehemes találkozók hagyományátörökítési gyakorlata felvétetett a Szellemi Kulturális Örökség Jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására.

Bővebb információ: