XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola igazgatót és pedagógusokat is keres. Szívesen fogadnánk olyan kollégák jelentkezését, akik elég elszántak arra, hogy a világ végén is túl, egy elzárt, kisfalvas térségben tevékenykedjenek. Az Egyesületünk jó partner és befogadó a szorgalmas, munkájára igényes kollégák számára. Szeretnénk egy együttműködésre képes, tisztességes, hiteles szakmai gárdát felépíteni, de ennek az útnak még az elején járunk. Reméljük, hogy idővel megtaláljuk a megfelelő kollégákat. Iskolánk jelenlegi tanulói létszáma 250 fő, ez nagyrészt kisebb falvak iskoláiból adódik össze.

allas kh

Intézményvezetőt keresünk
Az Élő forrás Alapfokú Művészeti Iskola pályázatot hirdet intézményvezetői munkakör betöltésére
Az Intézmény Kiscsősz-Devecser térségében tevékenykedik, célja egy elhagyatott és kulturálisan elhanyagolt kistérség közösségeinek fejlesztése, a helyi életminőség javítása a népi kultúrán és közösségi eseményeken keresztül. Ehhez a munkájához elhivatott, hasonló célokért dolgozó munkatársakra van szüksége!
A fentiek jegyében Intézményvezetői munkakör betöltésére hirdetünk állást.
Feltételek:
Pedagógus végzettség, közoktatás-vezetői felsőfokú végzettség.
Néptáncpedagógus végzettség előnyt jelent!
Öt év szakmai tapasztalat (táncoktatás, iskolai tanítás)
Közösségi vezetői tapasztalat

A munkakör betöltésének várható kezdeti időpontja 2017. augusztus 1.
A jelentkezők pályázatukat a cimbi@iplus.hu e-mail címre küldhetik el.

A pályázatban ki kell térni a szakmai tervekre, különös tekintettel a kisfalvas térség növendékeinek közösségfejlesztésére, családi kapcsolatok építésére, tehetséggondozásra.
A pályázathoz mellékelni kell a végzettséget igazoló dokumentumokat.

Amit biztosítunk:
A törvényben szabályozott bérrendszernek megfelelő intézményvezetői bér.
Szükség esetén alkalmi szállás biztosítása.

A pályázatokat 2017. május 1-ig várjuk a megadott e-mail címre. Információt ugyanezen a címen adunk.

Néptáncpedagógusokat keresünk
Az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolába főállású néptáncpedagógust, pedagógus párt keresünk. Lakhatást megszervezzük, de az utazás is megoldható egyeztetéssel. Falusi gyermek csoportok tanítását kell végezni. Alapvető feltétel a Táncművészeti Főiskolai végzettség. Művészképző is megfelel. A jelenlegi 3 éves alapszak nem elegendő. Fontos, hogy „folyamatban van, nyelvvizsga hiányzik" megoldásokba nem tudunk
belemenni. A közlekedés csak autóval megoldható, tehát jogosítványra is szükség van.
A munkakör betöltésére a 2017-18. tanév kezdetekor, tehát 2017. szeptember 1-től van lehetőség.
Bérezést a pedagógus bértáblának megfelelően biztosítunk, emellett szervezünk díjazással járó fellépéseket, táncházakat. A nyári időszakban táborozási programokat bonyolítunk, melyekbe egyeztetéssel szintén bekapcsoljuk a kollégáinkat.
További információt a cimbi@iplus.hu e-mail címen, vagy a +36-20-3786459-es telefonszámon lehet kérni. Jelentkezni ugyanezen az elérhetőségeken lehet.