Kultúrpalota – Marosvásárhely, 2017. január 17.
A Bartók évfordulóra tervezett különleges és nagyszabású Bartók-koncertet januárban Marosvásárhelyre is elhozza a Hagyományok Háza és a marosvásárhelyi Spectrum Színház. A Bartók kivirágzott fái című hangversenyen először szólalnak meg Bartók Béla népzenei feldolgozásaiban a népdalok úgy, ahogy azokat a zeneszerző is hallhatta a gyűjtések során. A hangversenyt Bartók Béla zeneszerző halálának 70. évfordulója kapcsán, a budapesti Zeneakadémián mutatták be, január 17-én a Spectrum Színház szervezésében láthatja, hallhatja a nagyérdemű a marosvásárhelyi Kultúrpalotában is.

bartok kiviragzott fai

A komolyzenei és a népzenei élet kiváló előadói valósítják meg ezt a nem mindennapi művészi kísérletet: többek közt Kokas Katalin, Kelemen Barnabás hegedűművészek vagy a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusaiból álló Szalonna és bandája népzenei együttes.
A műsor szerkesztője és ötletgazdája, Kelemen László a kétrészes műsorba Bartók Béla népzenei feldolgozásai közül a 8, a 10 és a 20 Magyar Népdalból, a Gyermekeknek ciklusból, a Román kolinda-dallamokból, valamint a rapszódiákból és a hegedűduókból válogatott.
Közreműködnek:

Kelemen Barnabás– hegedű
Szalonna és bandája (a Magyar Állami Népi Együttes zenekara)
Navratil Andrea – ének
Pál Eszter – ének
Czébely Beáta – zongora
Borbély László – zongora

Szerkesztő: Kelemen László

A január 17-ei koncertet 19 órától lehet megtekinteni a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A belépő 30 lej, kedvezményesen 20 lej.
Jegyek már kaphatók a Kultúrpalota jegypénztárában hétköznaponként 9-16 óra között.

Az esemény facebook oldala: