Hátra van még a java
Zeneakadémia, 2017. március 28.
Kubinyi Júlia (ének); Dűvő Zenekar: Hrúz Dénes, Hrúz Szabolcs (hegedű); Mohácsy Albert (nagybőgő); Nagy Zsolt (brácsa) Ürmös Sándor (cimbalom)

kubinyi duvo 870

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a „dűvő” (vagy „dúva”) a népi vonószenekar kísérő hangszereinek sajátos játékmódja, amikor ezek azonos ritmus szerint kísérik a szólóhangszert, többnyire két-két hangot összekötve egymással (vesd össze a „dűvő” szót az indogermán nyelvek „2” számnevével: due, deux, stb.). E sajátosan lélegző játékmód az Alföldön, a Dunántúlon és Erdélyben egyaránt ismert. A Hrúz testvérek által 1979-ben alakult nagyszerű népi együttes találó nevet választott magának, hiszen közel négy évtizedes működésük éppen annak a harmonikus együttlélegzésnek lehet metaforája, amely a „dűvő” játékmód lényege, no és repertoárjuk éppoly sokszínű, mint a „dűvő” elterjedtsége. Több mint egy tucat lemezük jelent meg, számos díjat és elismerést kaptak, legújabb szerzeményük pedig egy ifjú énekesnő, a Junior Prima-díjas Kubinyi Júlia, aki a 2012-es országos népzenei verseny, a „Fölszállott a páva” egyik győztese lett. Közös koncertjük bizonnyal telíteni fogja energiákkal a Zeneakadémia Solti Termét.

Bővebb információ: