Navratil Andrea koncertje mezőségi mestereivel és tanítványaival
Fonó Budai Zeneház, 2017. április 29.
„Az éneklés, a természet szeretete, valamint a hagyományos paraszti világ által őrzött tudás tisztelete gyerekkorom óta az életem része. Öröm számomra, amikor olyan emberekkel lehetek együtt, akiknek mindez hasonló értéket és élményt jelent. Fontosnak tartom, hogy ez az örökség ne csak könyvekben és kottalapokon legyen hozzáférhető, hanem élő tudás maradjon minden ember számára. Ezen értékek mentén választottam hivatásul a biológia tudományát, valamint a különböző népművészetek művelését és a néphagyományok ápolását, annak tanítását.
Igazi mestereimnek azokat a kedves „öregecskéket” – asszonyokat és embereket – tartom, akiktől az énekeket és a hagyományokat tanultam. Néhányukkal személyesen is több időt eltölthettem, sokkal többet kaptam tőlük egynéhány éneknél, mesénél vagy imánál. Az így megtapasztalt élményeket közvetítem előadóművészként, és adom tovább tanárként.
»Négynapi lójárás széltiben, hatnapi lójárás hosszában. Tó tó után, nádas nádas megett.« Így írt az erdélyi Tóvidékről Wass Albert, amit mi csak úgy emlegetünk, Mezőség. A koncerten, ha nem is lóháton, de hasonlóan ráérősen elidőzve, ezt a vidéket járjuk be a zene szárnyán. Innen hívtam mestereimet, s bár vannak, akik gyász vagy betegség miatt csak távolból lehetnek velünk, azért szól majd a mezőségi népzene rendre Magyarszovátról, Feketelakról, Ördöngösfüzesről, Visából, Magyarpalatkáról, Mezőkeszüről, Mezőveresegyházáról, Buzából, Melegföldvárról." (Navratil Andrea)

navratilandrea

A koncerten közreműködő mesterek:

Szilágyi Anna (Melegföldvár)
Takács Anna (Buza)
Takács Piroska (Buza)
és a keszüi mesterek tanítványaként
Török-Csingó Adorján (Mezőkeszü)

Kísér az Eszterlánc zenekar:

Juhász Dénes (hegedű, furulya)
Komáromi Márton (hegedű)
Császár Attila (brácsa)
Liber Róbert (bőgő)

Közreműködő énekes tanítványok:

Bucsi Szabó Kinga
Gombai Franciska
Kovács Kata Krisztina
Nagy Dorka
Sturcz Noémi
… és a terem minden szegletében a gödi, tihanyi, keszthelyi és a budapesti dúdolósok…

Bővebb információ: és