Szihalom, 2017​. június​ ​​9-1​1​.
Szihalmi lakodalmas
12 éve már, hogy a honfoglalás kori kis faluban évről évre megrendezik a látványos programokban gazdag „hagyományőrző parasztlakodalmat”. Az egész napot átívelő, hajnalig tartó eseményen részt vesz a falu apraja nagyja is. A lakodalmi vigasság a Szihalom községben szokásban volt népi hagyományok feldolgozása alapján, korhű ruhákban történik: vőlegény búcsúztató és a menyasszony kikérése, öltöztetése, búcsúztatása, templomi esküvő a barokk templomban, vacsora, menyasszonytánc és menyecsketánc – mind-mind sorra kerül a nap folyamán.

szihalom

Szem-szájnak ingere…
A délelőtti program a kemencés udvart magában foglaló rendezvény területen zajlik. 20-25 főzőcsapat az itt található épített kemencében és rakott tűzhelyen, illetve mobil kemencékben előre nevezett receptek szerint készíti el a saját ételét. A verseny kora reggeltől kb. délig tart, amikor is a szakmai zsűri értékeli az elkészült remekműveket. A vendégek az információs pultnál megvásárolható kóstoló jegyekkel a rendezvénytéren sétálva kóstolgathatják a kemencés fogásokat, s emellett színpadi kulturális programok is szórakoztatják őket. A kínálat igazi folklór jellegű: a határon túli magyar testvérkapcsolati delegációk színpadi előadásai, és a térségbeli meghívott csoportok produkciói kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Az egyik kedvenc helyszín ezen a napon a folk-csárda, ahol a közönség népzenekar és néptáncosok közreműködésével szórakozhat. A népi gasztronómia kedvelői a „Látványkonyha” sátornál megtekinthetik az autentikus lakodalmas ételek készítésének technikáját, folyamatát. A kézműves sátrakba látogatók különböző eszközöket készíthetnek. A gyermekek szórakoztatásáról a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület gondoskodik, fa körhinta és történelmi, kézség-fejlesztő, ügyességi, népi játékok segítségével. Délután 3 óra körül pedig jön a nap fénypontja, az estébe nyúló „Hagyományőrző szihalmi lakodalmas”.

szihalom 2

Vőfélyversek és Gyöngyösbokréta
Csigacsinálás és pereces-láda, hérész és álmenyasszony, perechordó kendő, tyúkpörkölt és még számos színes program várja az idelátogatókat. Akinek kedve szottyan hozzá, beállhat vőfélynek, kipróbálhatja a leánykérést és gyöngyösbokrétával kedveskedhet. A lakodalmasnak térben és időben "kötött" menete van. A résztvevők szabadon választhatnak, melyik ponton csatlakoznak a programhoz: délután járják végig a lakodalmi útvonalat annak történéseivel együtt, vagy inkább este jönnek a vacsorára és a buliba. Aki eljön, az általában az egész programban részt akar venni. Az első választási lehetőség az, hogy elindul -e az úgy nevezett fiús háztól a lányos házhoz a menyasszony kikérésére, vagy inkább marad a központi rendezvénytéren (pld. a folk-csárdában). Ha jön a lakodalmas menettel, akkor a lányos háznál személyes vendégként fogadják, házi pálinkával, borral, nagykaláccsal, ezekből szabadon fogyaszthat. Itt a lánykikérés, búcsúztató, ágykiadás során lehetősége van emlékfotót készíteni a szereplőkkel, menyasszonnyal, vőlegénnyel, a saját baráti társaságával, ha kívánja, népviseletbe öltözhet, kedvére fogyaszthat italt, ételt, s emellett mulathat, táncolhat, énekelhet a továbbindulásig. Közben az " álmenyasszonyt" a vendégek között férjhez adják. A lányos-házi program az esküvőre indulással ér véget, de aki akar, tovább is itt maradhat.

szihalom 3

Ereszd el a hajam…
A műemlék barokk templomban rendezett rövid szentmisét követően a lakodalmas nép visszaindul a fiús házhoz, a központi rendezvénytérre, ahol a vacsora lesz. Útközben régi szokás szerint az alvég és a felvég között útakadályt emelnek az ifjú pár előtt, és próbatételeket kell kiállniuk a továbbhaladásért. Ezen a ponton a vállalkozóbb kedvű vendégeket is bevonják a játékba a házaséletre utaló különböző játékos próbatétellel (pl. üres sörösüvegbe kell céloznia egy derékra kötött fakanállal stb.). Ezután következik, a vacsora ahol felszolgálják az ételeket, majd jöhet a szabad mulatság. Itt már mindenki felszabadult, a vendégek a saját társaságukkal mulatnak. Az éjszaka csúcspontja a „fakultatív” menyasszony-tánc. Itt bárki táncolhat a menyasszonnyal, fotót lehet készíteni, nem kötött tarifáért "megvehetik"a menyasszonyt, el is lehet rabolni, de ha ez nem sikerül, akkor váltságdíjat fizet (általában fekvőtámaszt csináltatnak a pórul járt lányrablóval).


A szervezőkről
A TOBÁN Hagyományőrző Népművészeti Egyesület 2002-ben alakult Szihalom községben, a helyi népi hagyományok és kultúra megőrzése, ápolása céljából. Az egyesület tevékenysége a régi szokások felkutatásával és összegyűjtésével indult. Az Egyesület keretén belül működik a 40 fős hagyományőrző gyermek-, ifjúsági- és felnőtt  tánccsoport.  Repertoárjukon szerepelnek a történeti Magyarország jellegzetes tájegységeinek táncaiból álló színpadi koreográfiák, dunántúli, szatmári, mezőségi, széki, rimóci, moldvai, somogyi, sárközi, bagi táncok.
Az Egyesület feldolgozta a Szihalmi lakodalmas témakörét, és ebből egész estét betöltő koreográfiát készített, amely a manapság alig-alig létező hagyományos lakodalmak bemutatásával, a lakodalmas ételek feltálalásával, eredeti vőfélyszövegek beiktatásával, népviseletbe öltözött lakodalmi résztvevőkkel egyedi és autentikus élményt nyújt minden látogató számára.

Bővebb információ: