2017. május 30.
Gregorián és népénekes mise Szent István tiszteletére, Halmos Béla emlékére a Szent István Bazilikában
Nemzeti ereklyénk, a Szent Jobb megtalálásának ünnepnapján, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szervezésében

folkmise

Fővédnök: Dr. Barna Gábor, a Szent István Tudományos Akadémia főtitkára

A mise énekes-zenés szolgálatát ellátják:
  • a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene és Népzene Tanszékének oktatói és hallgatói (ének, tekerő, duda) Dobszay Ágnes, Richter Pál és Vakler Anna vezetésével
  • a Szent István Énekes Iskola 40 tagú gyermekkórusa Czifra Orsolya vezetésével
  • valamint a Magyar Tekerőzenekar és Cserta Balázs tárogatós
Az esemény minden résztvevőjét közös éneklésre hívjuk a helyben kiosztott, emlékbe hazavihető, teljes miseanyagot tartalmazó füzetek segítségével.

A misét celebrálja: Snell György Esztergom-Budapesti segédpüspök, a Szent Jobb Őre

Orgonán kísér: Richter Pál, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Népzene Tanszékének vezetője

A mise keretében kétféle évszázados egyházzenei hagyomány, a gregorián és az egyházi népének újra úgy találkozik, ahogyan a régmúltban is. Nagy zenetudósaink, Dobszay László, Rajeczky Benjámin és Szendrei Janka közös érdeme, hogy a folklórgyűjtések során lejegyzett egyházi népénekek színe-javát a magyar gregoriánnal együtt a magyar katolikus liturgia szolgálatába állították az Éneklő Egyház énekeskönyv összeállítása révén. A Szent István mise tételeit ebből és a Medgyesy Norbert – Vakler Anna szerkesztésében Énekek Szent István királyról címmel megjelent gyűjteményből állították össze.

A mise résztvevői (a más felekezethez tartozók és a nem hívők is) követhetik a liturgiát és bekapcsolódhatnak a közös éneklésbe a kiosztott és emlékbe hazavihető füzet segítségével.

A szentmisét Halmos Béla emlékére ajánljuk fel, aki nemcsak a táncházmozgalom egyik „atyja”, hanem a Hagyományok Házában működő Táncház Archívum alapító vezetőjeként már az 1990-es évek elején kezdeményezte a Szent István tiszteletére bemutatandó gregorián tételeket és az archív felvételek szerint énekelt egyházi népénekeket tartalmazó „folkmise” megszervezését.

A misét a Duna Televízió és a Dankó Rádió élőben közvetíti, ezért kérünk mindenkit, hogy 17.50-ig foglalja el helyét.

FONTOS!
Kérjük a népdalénekeseket és éneklő csoportokat, hogy részvételi szándékukat a pontos létszámmal együtt előre jelezzék a drjuhaszkatica@gmail.com vagy a csecsi.katalin@hagyomanyokhaza.hu email címen vagy telefonon (+36-30-500-9076), hogy számukra a padsorok első felében tudjunk helyet foglalni. Az előre regisztráló énekeseknek megküldjük a mise teljes énekanyagát, ha szeretnének felkészülni. A televíziós közvetítés miatt kérjük, hogy fellépőruhában érkezzenek.

Bővebb infomáció:

Az esemény facebook oldala: