tanchaz.hu
Kishegyes, 2017. június 29 - július 2.
„az életöröm nem tabu, hanem ráadás” – Hamvas Béla
A vajdasági Kishegyesen egy löszfal tövében 17 évvel ezelőtt hívták életre egy szemétdomb helyén civil összefogással a Dombos Festet, amely azóta is a térség legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiválja. Idén újra, az évekig használt  „Az életöröm nem tabu, hanem ráadás” szlogennel bemutatja a magyar kultúra érdekes, színvonalas, de a Vajdaságban még kevésbé ismert produkcióit. A löszfal ismét legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek is, mely a  Vajdaságban egyedül ezen a helyszínen honos, új értelmet, új dimenziót adva a térnek, a mindennapoknak!
Az idén 4 napos fesztivál zenei kínálata a magyar folk legjobbjaiból szemez idén is, a megnyitó koncertet Szalonna és bandája adja, míg másnap Brasnyó Antal vezette vajdasági népzenei válogatott lép fel, a Fokos, a Juhász zenekar és Csizmadia Anna énekesnővel. Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége pedig ott hat a leginkább, ahol megszületett – a bácskai tájon – évről, évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit, idén az Óperentzia formációval – ők zárják majd a fesztivált.
A világzene és a Balkán legismertebb trombitásai újra a közönség felpörgetését vállalták; Boban Markovic és zenekara 7 év után újra a régió és a fesztivál vendége lesz – tőle várják a szervezők az idei nézőcsúcsot is!
A magyar jazz nagyágyúja, Dresch Mihály saját quartetjével érkezik. A tartalmas szórakozásért felel Pátkai Rozina triója, Ripoff Raskolnikov blues produkciója, vagy a Nagyszínpad verseny idei győztese a Vajdaságból elszármazott Lóci játszik is!. Tavalyi óriási sikerét és buliját ismételheti meg Sóti Juli vezette Sin Seekas.
A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi napok, a Rosé borterasz vagy fényfestés nélkül; külön öröm, hogy a tavaly felavatott  borpince; Dombos Wine Club egész nyáron üzemel, ahol a kiváló borok mellett – a dombosi életérzés is tetten érhető.
Többen úgy vélik, hogy a Dombos Fest a Vajdaság szebbik arca, a szervezők pedig lelkesen dolgoznak rajta, hogy a varázslat folytatódjék, hogy Kishegyes ha csak pár napra, de a kulturális világtérkép egy érdekes színfoltjaként tündököljön!

Dombos 2015

Dombos Fest 2017 program

június 29., csütörtök – Kishegyes – Hegyalja utca – NYITÓ NAP:

Nagyszínpad:
18.00 – hivatalos kapunyitó
18.00 – Kemencés finomságok – Kemencekápolna
19.00 – nem hivatalos megnyitó
19.00 – Szalonna és bandája
20.30 – Fényfestészet – Löszvarázs – Opusz I.
21.00 – Ripoff Raskolnikov Band
23.00 –  Szabó Balázs bandája
23.30 – Tábortűz

Gasztro udvar
Boraink: Szerémségtől–Szerémségig, Baranyától–Tokajig
22.00-23.00 Terra Profonda

Dombos Wine Club
15.00 – 19.00 – Dombos remix
21.00 Pátkai Rozina trió

június 30., péntek – Kishegyes – Hegyalja utca

Nagyszínpad:
19.00 – Vendégváró + Kemencekápolnás finomságok
20.00 – Brasnyó Antal és a délvidéki nagyzenekar
20.30 – Fényfestészet – Löszvarázs – Opusz II.
21.30 – 23.00 Boban Markovic Orkestar
23.00 – Tábortűz

Gasztro udvar:
Boraink: Szerémségtől–Bácskáig, Hajóstól–Sopronig
19.00 – 20.00 Majoros Ági bábszínháza: Százszorszép Bóbiska
23.00 – 24.00 Dresch Quartet

Dombos Wine Club
15.00 – 19.00 – Dombos remix,
23.00 – Dombos After – Kurina Trió

július 1., szombat – Kishegyes – Hegyalja utca

Nagyszínpad:
19.00 – Vendégváró + Kemencekápolnás finomságok
20.00 – Budapest Ska Nu-Jazz Orchestra
20.30 – Fényfestészet –  Löszvarázs – Opusz III.
22.00 – Sin Seekas
23.00 – Tábortűz
23.30 – Gypo Circus

Gasztro udvar:
Boraink: Versectől–Bajsáig, Nadaptól–Etyekig
A nap vendége, zenész házigazda: Kurina trió

Dombos Wine Club
15.00 – 19.00 – Dombos remix
23.00 – Dombos After

július 2., vasárnap – Kishegyes – Hegyalja utca

Nagyszínpad:
19.00 – Vendégváró + Kemencekápolnás finomságok
20.00 – Lóci játszik
20.30 – Fényfestészet – Löszvarázs – Opusz IV.
22.00 – Lajkó Félix és az Óperentzia

Gasztro udvar:
Boraink: Fehér–Rozé–Vörös
23.30-00.30 Presense Live Act

Dombos Wine Club
15.00 – 19.00 –  Dombos remix
23.00 – 03.00 – Dombos Záró Party

Bővebb információ: