Cserta Balázs és Eredics Salamon
Bethlen Téri Színház, 2017. október 17.
2017 februárjában új zenei sorozat elindítására vállalkoztunk. A Párbeszéd koncertsorozat a hazai dzsesszélet kiemelkedő alakja, Dresch Mihály (szaxofon, furulya) és az elementáris hangú énekes, Tintér Gabriella nem minden napi zenei barangolásával indult útjára.

A Párbeszéd koncertekről:
Két kiváló muzsikus, különböző hangszerek, más-más élethelyzet és zenei világ – a színpadon pedig megszületik, ami addig sehol sem volt hallható. A havi rendszerességgel megrendezendő koncertek mindegyike valódi zenei kuriózumnak ígérkezik, amik egyszeriek és megismételhetetlenek. Az esteket összeköti egy, a művészek által választott zenei motívum is, amely Halmos Béla széki gyűjtésében található. Mégsem klasszikus népzenei koncertekre kell számítani, hiszen az előadók között a zeneművészet majd’ minden ága képviselteti magát.

cserta balazs original 51272Cserta Balázs  

eredics salamonEredics Salamon

A felkért muzsikusok között van jazz és kísérleti zenész, rádiós műsorvezető, Junior Prima díjas, Népművészet Ifjú Mestere, Liszt díjas, Érdemes és Kiváló művész, vagy éppen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi vagy volt hallgatója.
A Párbeszéd sorozat tanácsadó-szerkesztő stábjában pedig olyan elismert szakemberek, mint Gombai Tamás és Lázár Zsigmond.

További koncertek:
november 14.
Tóth Ádám (hegedű, brácsa) és Lipics Viola (hegedű)

december 11.
Danhauser Pál (hegedű, brácsa) és Sztankovszky Domonkos (hegedű, brácsa)

Bővebb információ: