XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Hungarian FolkEmbassy & Hetényi Milán
feat. Sebestyén Márta, Hideg Anna, Kubinyi Júlia
Uránia Mozi – Díszterem, 2017. október 30.
Ördögharapás – klasszikus népzene címmel jelenik meg a Hungarian FolkEmbassy következő kislemeze a Philidor Intézet, a Fonó Budai Zeneház stratégiai partnerének gondozásában. A lemezen szereplő dallamfüzér arra a kihívásra kínál választ, hogy eredeti, táncot vagy éneket kiszolgáló szerepéből kiemelve, koncertkörülmények között hogyan lehet visszaadni a feldolgozatlan népzene szépségét és mélységét. A dallamokat Soós András fűzte össze a következő vidékek és községek zenéjéből: Szilágyság, Ördöngösfüzes, Budatelke, Szék, Máramaros.  Ezek mellett a 19. századi magyar romantika cigányzenéjét és erdélyi román prímás játékát idézi meg.
A zenekar ezzel az összeállítással mutatja be saját ars poeticáját arról, hogyan lehet eredeti funkciójától megfosztva, a színpadon bemutatni az autentikus zenei hagyományokat.

folk embassy urania

A FolkEmbassy novemberben Kubinyi Júliával Kelet-Ázsiában turnézik. A koncert második részében az ott bemutatott műsorba ad betekintést, valamint az együttes idei repertoárjának három koncertanyagából válogat vendégeivel, akik között itt lesz a zenekar fővédnöke, Sebestyén Márta is:

–    „El kell menni, nincs mit tenni…” – a Nagy Háború a népdalok alulnézetéből
Hogyan érintette a Nagy Háború azokat, akik a bőrüket vitték a vásárra? Akik otthon hagyták a szeretőjüket, édesanyjukat – Hideg Anna Néni, Ördöngösfüzesi nótafa dalaival.

–    „Népdalok a kornak” – Arany János népzenében továbbélő versei
Arany János organikusan népdallá folklorizálódott versei Dávodról, Szatmárból, Székről, Kalotaszegről.

–    „Felsütött a nap az égre” – népzenei karaoke;
válogatás a táncházmozgalom legszebb népdalaiból, közösségi éneklés formájában.
 
A koncert első, lemezbemutató része 30 perces, majd 15 perces szünet után követi a második rész, melynek hossza 70 perc.

Közreműködő vendégeink:
Sebestyén Márta – ének
Hideg Anna – ének
Kubinyi Júlia – ének
Rácz József – próza

valamint a Hungarian FolkEmbassy tagjai:
Hetényi Milán – ének (állandó közreműködő)
Soós András – hegedű, művészeti vezető
Rosonczy-Kovács Mihály – hegedű, zenekarvezető
Orsós Tamás – brácsák
Hegedűs Luca – cimbalom, kontra
Hanusz Zoltán – bőgő

Bővebb intformáció: