A Zeneművészet Kollégiuma, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium valamint a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium közös nyílt pályázati felhívása
Benyújtási határidő: 2018. február 28., éjfél
Pályázati cél: Városi zenei koncepciók kidolgozásának a támogatása. Azaz olyan helyzetértékelésből, rövid-, közép- és hosszú távú célok meghatározásából, a célokhoz vezető stratégiából álló, a lehető legszélesebb helyi szakmai és civil közeg bevonásával elkészülő városi zenei koncepciók kidolgozásának a támogatása, amelyek az adott település önkormányzatának támogatását is bírják, és reális esély mutatkozik a megfogalmazott tervek lépcsőzetes megvalósítására.

– Zenei koncepcióval mostanáig nem rendelkező városok jelentkezését várjuk.

– A pályázati felhívás célja, hogy elindítsa a „városi zenei koncepciók” előkészítésének folyamatát. A pályázat beadása előtt a jelentkezők mérjék fel, hogy az adott település önkormányzata mennyire lehet partner egy ilyen koncepció előkészítésében és elfogadásában, milyen helyi szervezetekkel és szakértőkkel tudnak együttműködni, illetve előzetesen készüljön el a koncepció kidolgozásának ütemezése.

– A pályázat kiírói felhívják a figyelmet, hogy az elkészítendő „városi zenei koncepcióknak” mindenképpen foglalkozniuk kell a helyi zenei oktatással, a helyi formációk fellépési, próbálási lehetőségeivel, az ezekhez kapcsolódó támogatásokkal és intézményrendszerrel, továbbá az élő zene – köztük a magyar könnyűzene, a komolyzene, a népzene és a jazz - hazai produkcióinak városi megjelenésével.

– A pályázat kiírásáról az NKA Zeneművészet Kollégiuma, a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma döntött. A pályázatot a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium írja ki, a beérkező pályázatok bírálatában a másik két kollégium tagjai is részt vesznek.

NKA logo 2012 RGB

Részletes kiírás és bővebb információ: