Kőrösi Kulturális Központ, 2018. március 3., 17 óra
A Martin György Néptáncszövetség szervezésében

A Martin György Néptáncszövetség A NÉPTÁNCANTOLÓGIA délutánján, idén is megrendezi a már hagyományossá vált IFJÚSÁGI NÉPTÁNCANTOLÓGIÁT. A gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek antológiái mellett, egyre növekvő igény mutatkozik a 14-18 éves korosztályú fiatalok színházi bemutatkozására is. A műsor, az elmúlt év emlékezetes koreográfiáiból és legjobb ifjúsági néptáncegyüttesi produkcióiból ad egyszeri válogatást. A magyar nyelvterület legszebb tánchagyományait megelevenítő koreográfiák mellett, a X. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny Ezüstpitykés és Gyöngygalléros táncosai is bemutatkoznak.

Ifjusagi Neptancantologia 2017

Közreműködnek:

- ALBA REGIA AMI – CSÖRÖGE CSOPORT – Székesfehérvár
- BARTÓK TÁNCEGYÜTTES – Békéscsaba
- CSIMPOLYA IFJÚSÁGI NÉPTÁNCCSOPORT– Sárospatak
- DEBRECENI NÉPI EGYÜTTES IFJÚSÁGI CSOPORTJA- Debrecen
- FIGURÁS TÁNCEGYÜTTES – Nyíregyháza
- FÓTI NÉPMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM – Fót
- IFJÚ NÓGRÁD TÁNCEGYÜTTES – Salgótarján
- JÁRTATÓ IFJÚSÁGI TÁNCEGYÜTTES – Jászberény
- KECSKEMÉTI KODÁLY ISKOLA SZAKGIMNÁZIUMA – Kecskemét
- KISCIMBORA TÁNCEGYÜTTES – Óbecse (Vajdaság)
- KISFORRÁS ÉS IFJÚFORRÁS NÉPTÁNCEGYÜTTES – Százhalombatta
- KISSZINVAVÖLGYI NÉPTÁNCMŰHELY – Miskolc
- TERBETE NÉPTÁNCEGYÜTTES – Zilah (Erdély)
- VIGANÓ IFJÚSÁGI TÁNCEGYÜTTES – Jászberény
- ZSELIC TÁNCEGYÜTTES – Szenna
- a X. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny Ezüstpitykés és
Gyöngygalléros táncosai

Szerkesztő – Műsorvezető:
DEMARCSEK GYÖRGY

Helyszín:




Bővebb információ:

Az esemény facebook oldala: