XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Elérhetővé váltak a Hagyományok Háza tulajdonában álló, a Magyar Állami Népi Együttestől mint jogelődtől szerzett, ÁNE 001–160. számú, Maácz László és társai gyűjtéseit tartalmazó filmek. Az 1948 és 1961 között készült fekete-fehér némafilmeket a Hagyományok Háza finanszírozásában az MTA BTK Zenetudományi Intézet munkatársai digitalizálták. A felvételek között egyfelől olyan – a néptáncosok számára közismert – településeken készült táncgyűjtések láthatók, mint pl. Bogyiszló, Méhkerék, Mohács vagy Tyukod; emellett számtalan, ez idáig ismeretlen település tánca is megtekinthető. Külön érdekesség az 1949 augusztusában a budapesti Világifjúsági Találkozón készült indiai, indonéz, madagaszkári, albán vagy mongol táncfelvétel.

maacz martinPálfi Csaba, Maácz László és Martin György néptáncgyűjtés közben Encsencsen (Vadasi Tibor 1958. – MTA ZTI Néptánc Archívum Táncfotótára)

A némafilmek egyelőre a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum Szolgáltatási Osztályán (1016 Budapest, Naphegy tér 8., földszint) személyesen, előre egyeztetett időpontban megtekinthetők és másolhatók, de feldolgozásukat követően a Folklóradatbázisban online is elérhetővé válnak. Emellett a Zenetudományi Intézet archívumában található, Martin György és társai által készített filmek digitalizálása is folyamatosan zajlik, így rövidesen ezek is megtekinthetők lesznek.

Bővebb információ: