Népművészet Mesterei egyesített jegyzék (1953–2017)
 
tanchaz.hu
Erzsébetligeti Színház, 2018. május 13.
Kricskovics Antal 1929. február 19-én született Garán, Zomborcsevics Márta és Kricskovics Gergely bunyevác szülők gyermekeként. Középiskolai tanulmányainak befejezése után Budapestre került, a Testnevelési Főiskolára. A sikeres diplomázás után felvételt nyert az akkor hivatásos SZOT Együttesbe Molnár Istvánhoz, majd meghívást kapott a zágrábi Lado Horvát Állami Együttesbe, ahol három évig táncolt és koreografált. Gyűjtőmunkáját a volt Jugoszláviában kezdte Dr. Ivan Ivancsan néprajzkutató, koreográfus barátja segítségével, ahonnan rengeteg gyönyörű, eredeti anyaggal a birtokában tért haza Magyarországra.

Kricskovics es a Faklya

1959-ben megalapította a Magyarországi Nemzetiségek Központi Táncegyüttesét (a mai Fáklya Horvát Művészegyüttes), melyet haláláig, töretlenül vezetett, irányított. Gyűjtőmunkáját itthon folytatta a délszlávok (horvátok, szerbek, szlovének) lakta országrészeken Vujicsics Tihamérral, aki a zenei anyagot térképezte fel. Emellett számos szlovák, német és román gyűjtése is van ebből az időszakból. A magyarországi görögök együttesét szintén 1959-ben alapította Beloiannisz görög faluban és Budapesten a Paparigasban. l5 éven át párhuzamosan vezette a görög és a nemzetiségi együtteseket. 1959-től a budapesti Szerb-horvát Általános Iskola és Gimnázium testnevelő tanára lett, majd 1976-tól 1989-ig a hivatásos Budapest Táncegyüttes művészeti vezetői feladatát látta el. Ezután nyugdíjba ment, de alkotói munkáját intenzíven folytatta, hiszen évente új művekkel mutatkozott be a Fáklya Horvát Művészegyüttessel.

A budapesti Horvát Iskolában felesége, Szilcsanov Mária, a Kricskovics Antal által kidolgozott tanmenetből tanítja a néptánc szeretetére a diákokat óvodás kortól- érettségiig heti egy tanórában, majd szakkör formájában, három csoportban, alsó- felső tagozatban és gimnáziumban.

Kricskovics Antal 1996-ban a Pécsi Horvát Színház Örökös Tagja lett, 2000 óta a Magyar Táncművészeti Főiskola Címzetes Tanárának nevezték ki. Az 50 éves művészi pályája alatt dolgozott a Pécsi Balettnél, a Honvéd Művészegyüttesnél, a Magyar Állami Népi Együttesnél, a Duna Művészegyüttesnél, a Közép-Európai Táncszínháznál, illetve számtalan amatőr társulatnál. Alkotásainak nagy része a folklór és a korszerűség jegyében születtek, az egyetemes táncművészet szolgálatában.

Legfontosabb alkotásai:

Kilencen voltak, Szkopje '63, Iphigeneia, Elektra, Oresteia, Pygmalion, Antigone, Dionüszosz, Tékozló fiú, Triptichon a háború és békéről, Carmina burana, Relációk 1, 2, 3, Orpheus és Euridike, Sisyphus, Ruzsicsalo, Pólusok, Sabat Mater, Jób, Prometheus, Coriolanus, Paris almája, Agnus Dei, Ruth, Makar csudra, Médea, Eszter imája, Ráckevi ballada, Allegro barbaro, Mise, Magány, Bunyevác lakodalom, Sokác lakodalom, Gradistyei Iakodalom, Dodole, Égi jel, Gemmák, Napmadarak, Szulamit, Judit és Holofemész, Lucidum Intervallum, Héjanász az avaron, Üvöltő Dervisek

Kitüntetései:

1971. A Magyar Népköztársaság Érdemrend Bronz fokozata
1976. Erkel Ferenc -díj
1979. A Magyar Népköztársaság Munka Érdemrend Ezüst fokozata
1984. SZOT -díj
1989. A Magyar Népköztársaság Érdemes Művész díja
1995. A Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje
2004. Kisebbségekért- díj
2005. Magyar Köztársaság Tisztikereszt Kitüntetés
2005. Életműdíj
2006. Díszpolgár XVI. kerület
2009. EuroPAS Magyar Táncdíj

Résztvevő együttesek:

Garai Bunyevác Hagyományőrző Együttes
Fáklya Horvát Művészegyüttes
„Régi Fáklya Együttes”
Tököli Délszláv Táncegyüttes
Tököli Hagyományőrző Együttes
Tököli Rác Férfikórus
Kolo Zenekar
Közép-Európai Táncszínház
BM Duna Művészegyüttes

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az info@kulturliget.hu e-mail címen várunk, név, darabszám és elérhetőség megjelölésével.

Helyszín:



Bővebb információ: