Sepsiszentgyörgy, 2018. november 9-10.
Ötödik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Legényesversenyt november 10-én Sepsiszentgyörgyön, amely idén a Küküllő menti legényes táncokra fókuszál. A vetélkedő a 30. Népzene- és Néptánctalálkozó keretében, a Sepsi Arénában kerül megrendezésre, jelentkezni november 7-ig lehet.

Legenyesverseny2017 fotoHenningJanos 01Fotó: Henning János

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány közös rendezvénye évről-évre a legényes táncfolklór gazdag hagyományát igyekszik feltárni, szem előtt tartva annak improvizatív jellegét és utat adva a szabad, illetve egyéni táncalkotásnak is. Az egyetlen táncos vetélkedő Székelyföldön, amely fontos szakmai fórumkéntigyekszik erősíteni és motiválni a hagyományos néptánc generációk közötti átörökítését.

Az 5. Székelyföldi Legényesverseny a Küküllő menti legényes táncokat állítja középpontba, a vetélkedő két részből áll. Az első részben a versenyzőknek egy kötelezően megadott táncfolyamatot kell bemutatniuk: a kötelező tánc idén Ifj. Gilyén Miklós pontozójaKüküllődombóról. A kapcsolódó gyűjtés megtalálható a Háromszék Táncegyüttes honlapján. A második részben a versenyző szabadon építkezhet bármelyik Küküllő menti adatközlő táncából, de bemutathatja a vidék motívumkincséből inspirálódott saját legényesét is.

A versenyen kizárólag amatőr, hivatásos együttesben nem táncoló fiatalok vehetnek részt. A következő, pénzjutalommal is járó díjakat lehet elnyerni: „Az év kiváló legényes táncosa”, „A legényes újraalkotója”, „Hiteles előadó”, Közönségdíj, és további különdíjak. A vetélkedő különlegessége, hogy a szakmai zsűriben maga Gilyén Miklós, „A Népművészet Mestere” címmel kitüntett küküllődombói hagyományőrző is jelen lesz. A zsűri további tagjai: Farkas Tamás, Módos Máté, Varró Huba, Melles Endre.

A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alap, Sepiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Communitas Alapítvány támogatja. A részletes versenykiírás, a videóanyagok és a jelentkezési lap elérhető a Háromszék Táncegyüttes honlapján, a www.hte.rooldalon. A vetélkedőre november 7-ig lehet jelentkezni, a részvétel ingyenes.

Az 5. Székelyföldi Legényesverseny a 30. Népzene- és Néptánctalálkozó programjában kerül megrendezésre Sepsiszentgyörgyön. A jubiláló rendezvény fő programsorának a Sepsi Aréna ad otthont november 10-én, ahol gazdag, minőségi kínálattal várnak minden korosztályt.
A délelőtt folyamán bemutatkoznak a Kovászna megyei gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek, gyermekkoncertet tart a Kolompos együttes, továbbá lesznek kézműves foglalkozások és gyermekjátékok is.
A találkozó programjában ugyanakkor a könyvbemutatók és szakmai előadások is helyet kapnak, de lesz kézműves vásár, jótékonysági nagykoncert öreg zenészek megsegítésére, ki lehet próbálni a virtuális Hagyományok Házát, ünnepi gálaműsor keretében színpadra lépnek a meghívott hagyományőrzők, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes is, majd a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Megidézett Kárpátalja című produkcióját.
A találkozó előestéjén, november 9-én a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon című előadását lehet megtekinteni 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Mindkét estén nagy táncházat szerveznek, ahol a magyarpalatkai, a szászcsávási, a Kedves, a Tokos, a Folker és a házigazda Heveder zenekarok gondoskodnak a jó hangulatról – péntek este a színház előcsarnokában, szombaton az Arénában.

Bővebb információ: