Corvin mozi, 2019. április 24., 19 óra
„1995 és 2003 között a Felsőőri (Oberwart, Ausztria) Kétnyelvű Gimnázium diákjaként megismertem a burgenlandi magyarokat és az őrvidéki kultúrát. Hihetetlen élmény volt látni, hallani azt a több száz éve elrejtőzött, ápolt, átörökített kincset, amely konzerválta nekünk az őrök, határt vigyázók beszédét, szokásait. A róluk, velük, nekik készült ismeretterjesztő film 5 éven keresztül készült, és igyekszik átfogó képet adni a trianoni békediktátum után nyugaton maradt kis lélekszámú közösségről. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, amiért ez a filmes csapat több éven át ugyanazokból az emberekből állt, ami hasonló projekteknél ritkaságszámba megy. Fontos azt is megjegyeznem, hogy van, aki végig ellenszolgáltatást nem várva dolgozott a stábban. Sikerült az 52 perces változattal olyan formába öntenem a tartalmat, amely televíziós sugárzásra, valamint mozivetítésre egyaránt alkalmas."

burgenlandi szekelyek

Rendező: Mester Ákos
Operatőr: Balogh Péter
Vágó: Mester Ákos
Hangmérnök: Vadon Zoltán

A film az 5. Magyar Filmhét keretében kerül bemutatásra.

Bővebb információ: