Hollókő, 2019. június 9.
Pál István, Madách-díjas nógrádi pásztor, a Népművészet Mestere, mint az utolsó dudás, és mint a palóc duda- és pásztorhagyományok egyik legmeghatározóbb szereplője 2019-ben ünnepelné 100. születésnapját. Az évforduló alkalmából kerül megrendezésre a „Pál István 100" emlékkoncert, amelyen egykori tanítványai lépnek fel emléket állítva a mesternek.

pal istvan 100

A koncerten bemutatásra kerül mindaz, amit Pál Istvántól kaphatott a magyar népművészet: ének, duda, furulya, mese, hangszerkészítés és pásztorhagyományok. Mindezt egy olyan világörökségi környezetben, amely a hollókői épített örökséget és a Pál István által közkincsé tett pásztorművészet értékeit egyformán magas szinten közvetíti, és amelyben egymásra talál Palócföld két legfontosabb jelképe, Hollókő és Pál István.

Közreműködők:
Agócs Gergely
Bese Botond
Dóra Áron
Juhász Zoltál
Nagy Gábor

A koncert a Halmos Béla Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Pál István 1919-ben született a Nógrád megyei Kétbodonyban egy kilenc gyermekes család első fiúgyermekeként. Családja kizárólag pásztor felmenőket tartott számon, édesanyja a bánki kanász lánya volt, édesapja pedig gulyás. Pál István egészen kicsi gyermekkora óta kísérte apját két öccsével együtt a legelőre, így szinte belenőtt a pásztormesterségbe. István a három fiú közül egyedül vette át a furulyás, flótás, dudás örökséget, és édesanyja nagybátyjától a hangszerek elkészítési módját, valamint a faragást is megtanulta.

Pál Istvánt 1992-ben fedezték fel a népzenekutatók. Ettől kezdve rendszeresen jártak hozzá néprajzi gyűjtők, furulyázásáról, dudálásáról, énekeiről számos felvétel készült. Egész életében egyetlen dolog éltette: hogy minél teljesebben átadhassa zenei örökségét. Ebben is az apai példa - általánosabban a pásztorősök példája - érvényesül. Az a szemlélet, mely szerint a tudással az átadás kötelezettsége is együtt jár.

Az esemény facebook oldala: