Megjelent a Parno Graszt új lemeze a Fonó gondozásában „Már nem szédülök" címmel. A címadó dal azért is jelent sokat a zenekarnak, mert ezzel a számmal lopták be magukat a magyar szívekbe érzésük szerint. A lemezen szerepel többek között egy Quimby átdolgozás, a „Sehol se talállak", amelyet a banda a Petőfi Rádió Akusztik című műsorának felkérésére dolgozott át, de szerepel rajta természetesen több autentikus roma népdal feldolgozása is, így a Párnyi Lulugyi – „Fehér virág", vagy a „Ki az urát nem szereti" című nóta, vagy a „Shunén romálé! – Halljátok, cigányok!". A zenekar örömmel emlékezik meg a lemezborítón a „Bánat-bánat" című erdélyi roma népdal feldolgozásánál a Cimbaliband zenekarral közös koncertről is, amely ezt a számot ihlette.
Akármelyik számnál is indítjuk el az albumot, hamisítatlan Parno hangulatot kapunk, amely nem ereszt, ezt bizonyítja az évi sok száz teltházas koncert is itthon és külföldön, amely emberek ezreinek mutatta meg, milyen egy jó roma buli!

ParnoGraszt Marnemszedulok

PARNO GRASZ tagok:
Oláh József – tambura, gitár, ének
OLÁH János – nagybőgő, ének
OLÁH Viktor – gitár, ének
OLÁH Krisztián – harmonika, ének
OLÁH Heléna – ének
VÁRADI Mária – ének
BALOGH Mária – ének
JAKOCSKA János – gitár, ének
HORVÁTH Sándor – kanál, ének
NÉMETH István – kanna, szájbőgő

Vendég közreműködők:
HORVÁTH Zsolt Noé – gitár
HORVÁTH Pákó – cajon
GALYAS Zoltán – cimbalom
VÁRADI Zoltán – brácsa
SZILÁGYI Antal – hegedű
SZIROTA Jennifer – ének

A lemez kapható a Fonó webboljában  és a terjesztőknél.
FA 431-2
Vonalkód: 5 998048 543120
2019, Fonó