London – Shaw Színház, 2019. november 16.
„Mindössze 10 év alatt pár fős néptánc kedvelő baráti társaságból a diaszpóra egyik legnagyobb együttesévé nőtte ki magát a Hunique. 2008/2009 óta évről évre bővülő tagsággal és változatos programokkal színesítjük London és Anglia kulturális életét. Célunk a magyar népi hagyományok ápolása, őrzése, népszerűsítése és átadása az itt élő magyarok és más nemzetiségűek számára egyaránt. Rendszeres fellépői vagyunk helyi és környékbeli fesztiváloknak, aktív résztvevői a magyar iskolák és intézmények programjainak. Hét éve minden júniusban a Magyar Kultúra és Örökség Alapítvánnyal közösen megszervezzük saját folk fesztiválunkat, a Hungarian Culture Day-t, ahol számos magyar és külföldi fellépő mellett, kézművesek és árusok is felvonultatják portékájukat. Nyugat-londoni székhelyünkön, Chiswick-ben, 6-8 hetente élő muzsikás gyermek foglalkozásokat és felnőtt táncházat tartunk. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt években számos neves hazai néptánc oktatót és muzsikust láthattunk vendégül tánckurzusainkon és néptánctáborainkban, hogy a legjobbaktól tanulhassunk.

hunique

Aktív tagságunk 70 főt számlál. Heti háromszor – kezdő, középhaladó és haladó szinten – folyik az oktatás, különböző tájegységek táncainak elsajátítása, koreográfiák tanulása, fellépésekre való készülés és csapatépítés. Az együttes vezetői, oktatói és táncosai egyaránt civil munkájuk mellett, szabadidejükben teljesen önkéntesen vesznek részt, támogatják, szervezik és gyarapítják a tánccsoport életét. Non-profit szervezetként működve nagyban függünk pályázatoktól, támogatóktól és egyéb alternatív bevételi forrásoktól. A hazától távol ez a közösség nagyban hozzájárul, hogy ilyen messze is otthon érezzük magunkat: közösen ünnepeljük a jeles napokat, szabadidőnkben együtt kirándulunk, bográcsozunk.

A 2019-es év különlegesen fontos számunkra a kerek évforduló miatt. A színfalak mögött hónapok óta folyik a munka, az utolsó három héthez érve pedig majd minden nap próbálunk. November 16-i, kétfelvonásos gála műsorunkon mindhárom csoportunk több produkcióval lép színpadra, megjelenítve Kalotaszeg, Mezőség, Szilágyság, Moldva, Felcsík, Küküllőmente, Marosmente, Sárköz, gyönyörű táncait. Legnagyobb örömünkre az alapító tagok - akik közül azóta többeket más irányba vitt az élet - újra összeállnak, és bemutatják a legelső, szatmári koreográfiájukat. A lépések és stíluselemek elsajátításán túl nagy hangsúlyt fektetünk viseleteinkre, melyeket autentikus, helyi készítőktől igyekszünk beszerezni. A produkciókhoz, amelyekkel egy-egy történetet mesélünk el, a csodálatos élő zenét az angliai Folktone Banda biztosítja. A Hunique-nak köszönhetően találtak egymásra az angliai népzene muzsikosok, a Folktone Banda 5 évvel ezelőtt, és azóta húzzák nekünk is a talp alá valót legnagyobb örömünkre. Baráti kapcsolatot ápolunk több magyar és külföldi együttessel, rendszeresen részt veszünk egymás rendezvényein. Jubileumi esténken vendégül látjuk a Csillagszeműek Anglia gyermektáncegyüttest és a lengyel Mazury tánccsoportot, akik egy-egy koreográfiával színesítik műsorunk.

Mindenkit várunk nagy-nagy szeretettel 2019. november 16-án este 18:00-kor, London szívében, a Shaw Színházban!
Jegyeket online a színház oldalán vásárolhattok:
Továbbá, ha bármikor Londonban jártok, keressetek minket bizalommal, szívesen látunk minden érdeklődőt rendezvényeinken és a tánc próbákon.

Nagy izgalommal várjuk az együttes fennállásának legnagyobb műsorát, és várakozással, bizakodva tekintünk a jövőbe és kívánunk még sokszor 10 évet a Hunique-nak!" (Dudás Anita, Acsai Boldizsár)

Az együttes facebook oldala: