Békéscsaba, 2020. március 6-8.
Március 6-8. között ismét Békéscsabára várják a népi textilművészet szerelmeseit. A XVII. Kárpát-medencei Textilfesztivál közel négyszáz résztvevője idén nemzetközi kitekintést is kap napjaink textilhagyományairól, hiszen a hazai szakemberek mellett finn, számi, észt, norvég, továbbá osztrák és szlovák előadókat is várnak a rendezvényre. A konferencia mellett megnyílik a „Népi textíliák mai életünkben” című országos pályázati kiállítás, ahol idén közel 1300 alkotást mutatnak be.

textilkonferencia

A Békés Megyei Művelődési Központ és a Békés Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében 1992 óta kétévente rendezik meg Békéscsabán a Textiles konferenciát, amelynek célja, hogy a témával foglalkozó szakemberek kicserélhessék véleményüket, új ismereteket szerezzenek és kapcsolatokat építsenek. 2020-ban a konferencia perspektívája tovább bővül, hiszen a március 6-8-ig tartó konferenciára a hazai szakemberek mellett finn, számi, észt, norvég, továbbá osztrák és szlovák előadók is érkeznek. Az előadók országuk, térségük máig élő textilhagyományaikat mutatják be, így a résztvevők széles körű áttekintést kaphatnak a textilhagyományok megőrzéséről és annak európai jó gyakorlatairól. Megismerhetik többek között, azt, hogy hogyan tartják életben a hagyományos hímzést a népviseleten keresztül Norvégiában, bemutatják az időtálló észt nemzeti kézművességet és Ausztria textiles hagyományait mai életünkben. A konferencia keretében hazai előadóink ismertetik a hímzés, nemez, a szőttes és a csipke használatának lehetőségeit a mai textíliákon, és bemutatják azt is, hogy hogyan használhatók a népi viseletek és népi textíliák napjainkban. A 2020. évi konferencián a védnökök közt szerepel az Európai Kézműves Szövetség, melynek elnöke, Solveig Grinder előadást is tart az eseményen. A rendezvény helyszíne a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Kara lesz.

A konferenciához kötődően megnyílik a „Népi textíliák a mai életünkben” című országos pályázati kiállítás. Az elmúlt évek alatt több mint 20 országos pályázatot hirdetett meg a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a pályáztatás célja minden esetben az volt, hogy alkotásra inspirálja az országhatáron belül és az országhatáron kívül élő hímzőket, szövőket, viseletkészítőket, csipkéseket és nemezkészítőket. A felhívás alapján a pályázók a Kárpát-medence bármely tájegységét kiinduló forrásanyagnak tekinthették alkotásuk elkészítéshez. Külön öröm volt a zsűri számára, ha az alkotók eddig ismeretlen, vagy kevésbé ismert hagyománykört felfedezve hoztak létre a mai kor igényeinek megfelelő alkotásokat, a 21. század emberének tárgyi környezetét megjelenítve. A kiírásra a mindennapokban is kiválóan használható és viselhető, korszerű és újszerű tárgyak, tárgy együttesek készültek. A beküldött pályamunkák magas színvonala, a sok érdekes, új használati funkció azt igazolta, hogy mind az egyéni alkotókban mind a közösségekben működik a tudás, az alkotás és megújulás vágya, és ezáltal olyan értékeket hoznak létre, amellyel egy sajátos magyar és nemzetiségi kultúrát ápolják. A pályázat és a konferencia egyszerre szolgálja a textillel foglalkozó népi kézművesség továbbfejlődését, ösztönzi az új alkotások létrehozását, ismeretet és élményt biztosít a résztvevőknek és közreműködőknek.

Az országos pályázatra egyéni és csoportos kategóriában is szépszámú alkotás érkezett. A 153 fő egyéni alkotótól és 69 közösségtől beérkezett 1786 pályamunkából a zsűri 61-et részesített díjazásban, s összesen 1293 darabot javasolt kiállításra. A „Népi textíliák a mai életünkben” országos pályázati kiállításnak a Békés Megyei Könyvtár biztosít méltó helyszínt, ahol az alkotások 2020. március 6-tól április 3-ig tekinthetők meg az intézmény nyitvatartási idejében.

A konferencia helyszíne: Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Kar