XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
A Duna Művészegyüttes bemutatója
Nemzeti Táncszínház, 2022. november 18.
A Duna mentén élő népek számára a Duna az életet jelentő, nyugalmat árasztó hatalmas folyam, mely természetéből fakadóan határoz meg sorsokat, megmaradásunk kötelező záloga. A Duna múlt és jelen gigászi tanújaként hidat képez nyugat és kelet között. A Fekete erdőtől a Fekete tengerig minden nép azonosul az embert próbáló és formáló nagy folyó-toposszal, mely a kezdetektől fogva hatást gyakorolt hagyományos műveltségükre. Mi, magyarok a nemzeti tudatunk alap jelképeként tekintünk rá. A Duna a tisztaság és megtisztulás szimbóluma, erőt adó ihlető forrása megannyi művésznek. Stílusosan szólva, Dunát lehetne rekeszteni a róla szóló költeményekből.

duna balladai

A jubileumi évünket lezáró bemutatónk címe – A Duna balladái – egyfajta romantikus költőiségre utal, de a ballada szó eredeti jelentésére: a táncra is. A Duna-menti népek táncaiból és zenéiből merítkezve énekeljük, illetve táncoljuk el a dunai ember életérzéseit, a nagy folyamhoz kötődő rítusait.

Előadják: Duna Művészegyüttes, Göncöl zenekar és a Szent Efrém férfikar
Zene, zeneszerzés: Bubnó Tamás, Ifj, Csoóri Sándor
Díszletterv: Michac Gábor
Jelmez: Túri Erzsébet
Fényterv: Lendvai Károly
Látvány: JuZso
Koroegráfusok: Hégli Dusán, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor, Ónodi Béla
Rendező: Juhász Zsolt

Bővebb információ:

Az esemény facebook oldala: