XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
MÜPA – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2022. december 4.
Az idén 75 éves Sebő Ferenc 1969-ben kezdte zenei pályáját, a Sebő együttesnek nevezett „jelenség” pedig 1972-ben indult útjára, most tehát 50 éves. Mind a névadó zenész, mind az együttes munkássága igencsak nagyhatású, ám kezdetben éppen ellenkező volt a megítélésük. A Halmos Béla-Sebő Ferenc páros tevékenységét aggódó szorongással figyelő rádiós népzenei osztály egyik vezető munkatársa így panaszkodott akkoriban: Mindenütt terjed ez a „sebőzés”. Ez az est a széleskörű jelenség legfontosabb mozzanatait eleveníti fel.

sebozes 50 eve 221204 01Fotó: Perger László

Az akkor rosszul eső megbélyegzés ma már büszkeséggel tölti el a főhőst, Sebő Ferencet. „Való igaz, működésünk nyomában új műfajok serkentek ki, a populáris zene hazai változataként gitárral kísért kamaramuzsika különböző fajtái, mint az énekelt vers, ennek historikus változataként a hiteles népzene, ezzel összefüggésben a történeti muzsika, a népzenei ihletettségű világzene, és végül a kortárs módon erősített rockzene is. Akkor rosszul esett ez a megbélyegzés, de most már szinte büszke vagyok rá. Műsorunkban erről a folyamatról mutatunk hangulatképeket.” Az énekelt versekre példa lesz a Varró Dániel, Nagy László, Szécsi Margit, Weöres Sándor, Kovács András Ferenc, József Attila költeményeire szőtt muzsika, de a 20. századi és kortárs költők mellett régi lírikusok feldolgozásai is megszólalnak az esten, ahogyan régizene, és persze táncházi zene is szerepel a koncerten a Sebő Együttes és számos vendége tolmácsolásában. A „sebőzés” ötven éve bizony olyan folyamat, amely első időszakában kulcsszerepet vállalt a táncházmozgalom kialakulásában, és még ma is eleven forma, amely nagy élményt kínál élőben. Főleg ha egy jubileumi, ünnepi dupla CD is apropót szolgáltat ehhez a koncerthez.


Sebő Együttes:

Soós Réka
Tímár Sára
Barvich Iván
Nagy Albert
Perger László
Sebő Ferenc

Közreműködik:

Sebestyén Márta
Andrejszki Judit
Jordán Tamás
Gryllus Dániel
Székely Levente
ifj. Csoóri Sándor
Éri Péter

Bővebb információ: