XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Fonó, 2023. március 7.
Március 7-én egész napos szakmai programmal várja tagjait a Fonó Budai Zeneházba a Magyar Fesztivál Szövetség. A nap a szervezet éves rendes közgyűlésével indul, aminek keretei között a szövetség tagjai megismerhetik és véleményezhetik az előző éves szakmai munkát, és meghallgatják az elnökség terveit az aktuális évre vonatkozóan.

MFSZ.foto.Hype.stab

A konferencia programja 11.00 órától nyilvános. A délelőtt hátralévő részében, az elnökség gondolatébresztő, helyzetértékelése után a fesztiválok finanszírozási nehézségei, a 2023-as év aktuális kihívásai kerülnek fókuszba. A témát három kerekasztal-beszélgetésben járja körül a program. Márta István, a Szövetség tiszteletbeli elnöke hazai polgármesterekkel beszélget a fesztiválok településeiken betöltött szerepéről és aktuális helyzetéről. Horváth László, az MFSZ alelnöke L. Simon Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával beszélget az állam feladatairól és lehetőségeiről a fesztiválfinanszírozásban.
A délelőtti blokk zárásaként, Borsa Kata a szövetség elnöke „Változó kihívások, új trendek, új lehetőségek, szükséges és lehetséges újítások a fesztiválok szervezésekor” címmel Szomolányi Janinával, a Müpa fesztivál operatív igazgatójával és Lőrinczy Györggyel, a Szentendrei Teátrum igazgatójával, a Szentendrei Tavaszi Fesztivál főszervezőjével beszélget.
A délutáni szakmai program fókuszában a Hungarikumok állnak. Dr. Nagy István agrárminiszter köszöntője után a Hungarikumok és Nemzeti értékek népszerűsítésének szerepéről és lehetőségeiről beszélget Borsa Katával Dr. Nagy István Agrárminiszter, Dr. Sári Zsolt A SKANZEN főigazgató-helyettese, az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetsége (AEOM) alelnöke és Berán István, a Táncház Egyesület képviselője. A Guide.Me Kft. „Hungarikumok a virtuális térben” című ismertetője után a záró beszélgetésben Szigetvári József, a Magyar Fesztivál Szövetség alelnöke, Dr. Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság Értéktár Koordinációs Megbízottja és Hungarikum főtematikájú fesztiválok szervezői vesznek részt.
A nap folyamán az érintett fesztiválok szervezőinek lehetőségük lesz megismerkedni az NTAK adatszolgáltatás július 1-vel induló rendszerével és a már elérhető regisztrációs felülettel. A Magyar Turisztikai Ügynökség a rendezvény ideje alatt válaszol a regisztrációval, adatszolgáltatással kapcsolatos kérdésekre.